2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt Vargyas Péter ókortörténész

2009. október 27. 13:02

2009. október 22-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Vargyas Péter ókortörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára.

Vargyas Péter 1950. október 5-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait az Ady Endre Gimnáziumban végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát 1975-ben. Aššur-nirāri szerződése Mati’ellel című disszertációját Komoróczy Géza irányításával írta.

Az egyetem elvégzése után a MTA Könyvtárának Keleti Gyűjteményében dolgozott. 1980 és 1983 között a Szovjet Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének (Leningrád) volt levelező aspiránsa. 1987-ben védte meg kandidátusi értekezését, disszertációjában a korai Babilónia ártörténetét elemezte. 1999 habilitált az ELTÉ-n, majd 2004-ben a MTA doktora címet szerezte meg. Disszertációjában az ókori Babilónia pénztörténetét vette górcső alá.

Az egyetemi oktatásba aktívan bekapcsolódott. 1990 és 1997 között a Janus Pannonius Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Tanszékének egyetemi docense lett, ugyanakkor 1992 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetése mellett a dékánhelyettességet is ellátta. 1997 és 2008 között ismét a Pécsi Tudományegyetemen tevékenykedett, az Ókortörténeti és Régészeti Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanáraként irányította az oktatási egységet. 2008-ban az Ókortörténeti Tanszék intézeti tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki.

Kutatásainak fő területeit az ókori Közel-Kelet gazdaságtörténeti kérdései jelentették. A témára vonatkozó szerteágazó ismeretek elsajátítása végett többször járt Irakban, Szíriában és Egyiptomban. Piac- és ártörténeti elemzéseit nemzetközi tudományos fórumokon ismerték el, amely számos neves ösztöndíj odaítélésével egyértelműen tetten érhető: 1988-1990 között az Alexander von Humboldt ösztöndíj révén Heidelbergben, 1999 és 2000 között Andrew W. Mellon speciális ösztöndíj révén a jeruzsálemi W.F. Albright Institute of Archaeological Research tudományos intézetben folytathatott kutatásokat. 1997-2000 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. Rendszeres előadója volt különböző nemzetközi ókortörténeti konferenciáknak. Tanulmányai, értekezései a legmagasabban jegyzett tudományos folyóiratokban jelentek meg.

Komoly tudományszervező tevékenységet folytatott. Az Ókortudományi Társaságnak 1975-től, a Körösi Csoma Társaságnak 1980-tól volt tagja. Részt vett a MTA Ókortörténeti Bizottságának, illetve a MTA Orientalisztikai Bizottságának a munkájában, ez utóbbiban a Közel- és Közép Keleti Albizottság elnökségét is ellátta. 2002 és 2008 között a Specimina Nova szerkesztőségi tagja volt, szerkesztette az Ókortudományi Dolgozatokat és az Élő Ókort.

Fő művei:
Kereskedelem és összehasonlító árak Ugaritban. Antik Tanulmányok, 30. (1983) 279–289.; A szellemi és fizikai munka anyagi megbecsülése az ókori Mezopotámiában. Keletkutatás, (1986) 3-16.; Darius I and the Daric Reconsidered. Iranica Antiqua, 35. (2000) 33–46.; Darius and Oroites. The Ancient History Bulletin, 15. (2001) 155–161.; Sennacherib’s Alleged Half-Shekel Coins. Journal of Near Eastern Studies, 61. (2002) 111–115.; Dareiosz adóreformja új megvilágításban. In: Az utókor hatalma, Újraírt szövegek. Szerk.: Fröhlich Ida, Budapest, 2005. 63–79; Astronomische Tagebücher und Preislisten. Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes, 97. (2007) 531–540. (Festschrift für Hermann Hunger zum 65. Geburtstag); Fakes before Coins?: On the Gold and Silver Hoards from Level V at Beth-Shean. In: S.W. Crawford, A. Ben-Tor, J.P. Dessel, W.G. Dever, A. Mazar, and J. Aviram (eds.), "Up to the Gates of Ekron". Essays on the Archaeology and History of the Eastern Mediterranean in Honor of Seymour Gitin. Jerusalem: The W.F. Albright Institute of Archaeological Research / The Israel Exploration Society, 2007. 295–304 ; The Silver Hoard from Nush-i Jan Revisited. Iranica Antiqua, 43. (2008) 167–183.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár