A magyar feministák és a divat

2009. augusztus 4. 12:37

A Magyar Országos Levéltár őrzi a Feministák Egyesületének irattárát és könyvtárát, amelyből kiderül, hogy mit is jelentett a reformruha, és mi köze van a tyúkszemnek az emberi méltósághoz - írta Szlovikné Berényi Márta az intézmény oldalán.

Korábban

A könyvtár jegyzékét végignézve meglepetést okozhat, hogy a többek között jogi és történeti munkák, nő- és gyermekneveléssel, szegénygondozással foglalkozó művek között divatlapokra bukkanunk. A lap modelljeit látva azonban magyarázatot találunk arra, hogy miért kaphatott helyet egy divatlap az egyesület könyvtárában.

A 19. század második felében kezdődő női emancipációs törekvéseket jelzi, hogy a kiegyezés után sorra alakultak a nők foglalkoztatásával, képzésével, érdekvédelmével, jogaival foglalkozó szervezetek, egyesületek, mint például az Országos Nőképző Egyesület, az Országos Nőiparegylet és az 1904-ben Budapesten megalakult Feministák Egyesülete. Ezzel összefüggésben először külföldön, majd Magyarországon is megjelentek a női öltözködés megreformálásának hívei, akik az egészségtelen fűzőt, a súlyos ruházatot kényelmes, higiénikus öltözettel kívánták felcserélni. Egy korabeli számítás szerint a nők kánikulai napon is majdnem 3 kg súlyú ruhát viseltek.

Élen jártak az újfajta, „reformruhának” nevezett öltözet megismertetésében a feministák, mert emancipációs törekvéseik közé jól illeszkedett az előírásszerű, a társadalmi elismertséget, rangot jelző, ugyanakkor egészségkárosító, kényelmetlen ruhák, a fűző, a turnűr, az abroncs viselésének elvetése. A tanulmányokat folytató és dolgozó nők számára mindenképpen praktikusabb viseletet jelentett a megreformált öltözködés, amelyet a tervezők kiállításokon, divatlapokban igyekeztek megismertetni és megkedveltetni a közönséggel. A reformruhák jellemzője volt a lágy, a test vonalát követő szabásvonal, a szövetek anyagszerű felhasználása, a művészi színvonalú díszítő elemek alkalmazása.

Magyarországon először a gödöllői művésztelep nőtagjai hordták az újfajta öltözetet, mint például a tehetséges Undi Mariska festő- és iparművész, aki ruhaterveket is készített. A Feministák Egyesületének tagjai is bátran viselték a reformruhákat, és mindent megtettek azok elfogadtatásáért. Az új divat ugyanis kezdetben nem aratott osztatlan sikert.

A nő és a társadalom című folyóiratuk 10. számában nyilatkozat-sorozat közlését kezdték meg A női ruházat címmel orvosoktól, művészektől a női öltözködés káros voltáról. Elsőként Okolicsányi-Kuthy Dezső egyetemi magántanár, az Erzsébet királyné szanatórium igazgató főorvosa véleményét közölték, mely szerint: „A női ruházat reformja kérdésében bennünket, a légzőszervek betegségeivel foglalkozó orvosokat legfőképpen a fűző száműzése érdekel.”

Lenhossék Mihály egyetemi tanár, anatómus ostobaságnak tartotta a fűző viselését, az utca porát felszedő, földet söprő szoknyákat. A lábat nyomorító szűk cipők ellen pedig a következőképpen fakadt ki: „a tyúkszemet nem tudom összeegyeztetni az emberi méltósággal.” Az egyesület következetes munkájának is köszönhető, hogy a közízlés talán soha nem változott addig ilyen nagymértékben, mint ami a 20. század elején lezajlott a nők öltözködésében, és amelyet jól illusztrálnak a bemutatott folyóirat ruhatervei.

További részletek és a divatlapok a levéltár oldalán