Hamisítványait mutatja be a londoni National Gallery
2009. július 27. 16:58 MTI
Kiállításon mutatja be 2010 júniusától a londoni National Gallery világhírű gyűjteményének azokat a darabjait, amelyekről az idők során kitűnt, hogy hamisítványok, vagy éppen olyan alkotások, amelyeket tévesen tulajdonítottak valamelyik klasszikus mesternek.
Korábban
S hogy igazi is akadjon közöttük, egy füst alatt kiállítanak néhány olyan remekművet, amelyről a restaurálás során kitűnt, hogy valójában egy híres művész eredeti alkotása. "Örülnék, ha még több hamisítványunk lenne" - jegyezte meg a jövő évi kiállítási programot ismertetve Nicolas Penny, a National Gallery igazgatója. "Akkor ugyanis jobban tudnánk, miről lehet felismerni őket". Az igazgató szerint naiv az a megközelítés, amely szerint a múzeumoknak szégyenkezniük kell, ha gyűjteményükben akad egy-két hamisítvány.
Az Alapos vizsgálat: hamisítványok, tévedések és felfedezések című kiállításra 2010. június 30. és szeptember 15. között kerül sor és elsősorban arra a technológiai haladásra, azokra a módszerekre fogja felhívni a figyelmet, amelyek lehetővé teszik, hogy feltárják ezeknek a műveknek a titkait. Az egyik "leleplezett" képet 1925-ben szerezte meg a múzeum, keltezése szerint a 15. században készült, ám végül 20. századi hamisítványnak bizonyult.
Más esetekben a National Gallery megvásárolt híres mestereknek tulajdonított műveket, de a feltételezés téves volt. A korszerű technika igazolta, hogy 1845-ben jogos volt a gyanú, amely az ifjabb Hans Holbeinnek tulajdonított Férfi koponyával című mű eredetiségét vonta kétségbe. A mai eszközökkel már bizonyítani lehet, hogy a faalap, amelyre a képet festették, az ifjabb Holbein halála utáni időből való. A 19. századi akvizíció már akkor kétesnek tűnt, és a múzeum igazgatója lemondásra kényszerült a botrány miatt - de csak most igazolódott be, hogy joggal vádolták hozzá nem értéssel.
Az ellenkezőjére is volt azonban példa. 1992-ig Raffaello (1483-1520) Szegfűs madonnáját másolatnak tekintették, ekkor azonban Pennynek a restaurálás során sikerült bebizonyítania, hogy a mester eredeti alkotása. A remekmű birtokosa akkor Northumberland hercege volt, a National Gallery 2004-ben megvásárolta tőle, már mint eredetit: 22 millió fontsterlingért.
Nicolas Penny szerint a múzeum birtokában lévő "hamis" képek közül nagyon keveset festettek eleve azzal a szándékkal, hogy becsapják a vevőt, de a híres alkotásokról számos másolat készült és rendszerint a képkereskedők mutatták be eredetiként az ilyen műveket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap