Bocsánatot kért Kalifornia az amerikai kínaiaktól
2009. július 23. 10:10
Július 17-én a kaliforniai törvényhozás csendben, minden felhajtástól mentesen fogadta el azt a törvényt, amelyben bocsánatot kérnek az amerikai kínai közösséget a 19. századi aranyláz óta ért inzultusokért, és rasszista megkülönböztetésekért.
Korábban
A törvény elfogadására azért került sor, mert az 1940-es évek végéig a kínaiaknak megtiltották a földbirtoklást, vagy azt, hogy fehérekkel házasodjanak, a közszférában dolgozzanak, és azt is, hogy fehérek ellen tanúskodjanak a bíróságokon. A mostani bocsánatkérés mellett elismerték a kínaiak érdemeit is, így például a transzkontinentális vasútvonal építésében nyújtott teljesítményüket. A kaliforniai törvényt viszonylag gyorsan fogadták el: az először februárban bemutatott javaslatot akadály nélkül szavazták meg, és azt Arnold Schwarzenegger kormányzó ellenvetés nélkül írta alá.
Ez azonban nem az első bocsánatkérés: 2006-ban a kanadai miniszterelnök, Stephen Harper fejezte ki sajnálatát az őslakosok felé. A kisebbségi kérdés máshol is érzékeny téma: tavaly februárban például Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök az ország aborigén lakosaitól kért bocsánatot a megkülönböztetésért, és az erőszakos szegregációért. Öt hónappal később az amerikai kongresszus az afroamerikai lakosságtól a rabszolgaság miatt kért elnézést. A hasonló intézkedések közül azonban a mai napig egy 1988-as akció magaslik ki: akkor az Egyesült Államok kormányzata 120 ezer még élő amerikai japánnak fizetett fejenként 20 ezer dollárt a második világháborús megkülönbözetésekért és internálásokért.
A most elfogadott törvényben érintettek nagy része azonban már nem él, így azok közül is nagyon kevesen emlékezhetnek, akiket az 1910 és 1940 között a San Franciscóhoz közeli Angyal-sziget tranzitállomására internáltak az amerikai hatóságok.
A lépés azonban több mint szimbolikus: a Schwarzenegger vezette helyi kormányzat nagyon komoly turisztikai és gazdasági szerződéseket készül kötni Kínával. Ezt fémjelezte a kormányzó nemrég tett hatnapos kínai útja is, amelynek során Kalifornia exportképességét, és innovativitását hangsúlyozta.
A kínai közösség pedig abban reménykedik, hogy Kalifornia után végre a Kongresszus is napirendre veszi a kérést, és felülvizsgálják az ország egyetlen faji és nemzetiségi alapon elfogadott szövetségi szabályozását, a Kínaiakat Kirekesztő Törvényt. Az 1882-ben elfogadott rendelkezés 1943-ig volt érvényben, amikor az Egyesült Államok és Kína szövetségesek lettek a második világháborúban: a törvényt azonban akkor is csak hatályon kívül helyezték.
A közösség szóvivője szerint semmilyen anyagi kompenzációt nem várnak, csak abban is reménykednek, hogy az Angyal-sziget bevándorlási központjában az Ellis-szigethez hasonlóan múzeumot és oktatási központot rendezhetnek be. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen annak területét korábban állami parkká nyilvánították, amelynek költségvetését a válság miatt szinte teljesen megvonták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.