Gáztámadást indított volna Tokió ellen Churchill
2009. július 2. 13:48 Times Online
A brit vezetés 1944-ben mérges gázzal árasztotta volna el Tokiót, és más japán nagyvárosokat - derül ki a nemrég közzétett, korábban szigorúan titkos dokumentumokból.
Korábban
A nemrég közzétett dokumentumok között fedezték fel azt különleges, a kormányzat egyik akadémikusa által jegyzett dokumentumot, amely a támadás „Tokió ellen gázbombákkal” címet kapta. A kétoldalas emlékeztetőt jegyző D. Brunt professzor szerint megfontolandó, hogy milyen hatással járna egy ilyen támadás. Az elemzés igencsak pontos, hiszen az a katonai hírszerzés legaktuálisabb légifotói és információi alapján készült el.
A professzor a rövidke írásban felvetette, hogy milyen előnyei illetve hátrányai vannak, ha télen, vagy ha nyáron támadnak, és azt is, hogy milyen gáznak milyen hatása lehet, illetve miként lehet a legtöbb halálos áldozatot elérni. Az 1944. május 8-i feljegyzésben arra az eredményre jutott, hogy lehetőleg nyáron kell támadni, amikor nem áll fenn az eső lehetősége.
Szerinte a gáztámadást gyújtóbombákkal kell kombinálni, mert Tokióban a kormányzati- és lakóépületek zöme fából épült. Emellett az elemzés kitér arra is, hogy mivel a város közepén sok zegzugos utca van, ezért lehetőség szerint több kisebb bombát kell használni. Sok múlik az ütemezésen is: a gyújtóbombás támadást lehetőleg akkor kell elindítani, amikor az emberek a gáztámadás miatt a házaikba menekültek. Ekkor ugyanis jóval több embert lehet megölni – áll a memóban.
Erre a támadásra végül nem került sor: alig egy évvel később azonban az amerikaiak atombombával "küszöbölték ki" az ilyen hagyományos és bonyolult támadások "hátrányait".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap