Versengés a füleki vár védelméért
2009. június 25. 10:17 MTI
A Nógrád íjásza címért és a Füleki vár védője rangért közel százan versengenek majd a X. Történelmi Várjátékokon szombaton és vasárnap a szlovákiai Füleken.
Korábban
A füleki várudvarban zajló várjátékokat a Koháry Polgári Társulás szervezi - tájékoztatott Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója. A jubileumi rendezvény szombaton a III. Nemzetközi Történelmi Íjászversennyel kezdődik, ezen a résztvevők a Nógrád íjásza címért és a Füleki vár védője rangért versenyeznek majd. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz íjász méri össze erejét a vár romjai között három kategóriában: magyar, klasszikus angol (longbow) és vadászreflex íjakkal.
Az eredményhirdetés után a program a Vigadóban, a Városi Művelődési Központban folytatódik, ahol a Keleti varázslat című műsorban klasszikus indiai zenét ad elő a budapesti Calcutta Trió, táncbemutatóval pedig az indiai Sandhyapia Kar lép fel. Az előadás szünetében a bengáli teaházban frissülhet fel a közönség.
Vasárnap a Várfelső utcán kézművesek állítják fel sátraikat, és kezdetét veszi a gyermekprogram zsonglőrökkel, élménykovácsolással és kézzel hajtott körhintával. Az ínyenceket nyárson sült ökörből szelt kóstoló várja. A délutáni programban hét szlovákiai és magyarországi katonai hagyományőrző csoport lép a közönség elé: mintegy 80 szereplő próbálja meg beavatni a nézőket a harc művészetének fejlődésébe a római kori légióktól a 19. századi huszáréletig. A középkori lovagok fegyverei, az alabárdok, harci csákányok és szakállaspuskák mellett ágyúlövések, solymászbemutató és hun lovasok színesítik majd a műsort. A nőket a kísérőprogramok keretén belül középkori divatbemutatóval várják a szervezők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap