Amitől pozitív a szlovén átmenet mérlege
2009. június 25. 11:02 Lukács B. György
Korábban
A szlovéniai privatizáció
A privatizáció lefolytatásának mikéntje nagy vitákat váltott ki Szlovéniában. Az első demokratikus választásokból győztesként kikerült Demos 1992 tavaszi bukását nagy részben a tulajdonátalakítás körüli viták miatt keletkező pártszövetségi széthúzásnak köszönhette. A szlovén politikai élet blokkjainak kialakulásában is nagy szerepe volt a tulajdonátalakításról vallott elképzeléseknek, a mögötte meghúzódó érdekeknek.
A szlovén privatizációs törvény első tervezete az akkori miniszterelnök-helyettes, a szociáldemokrata Jože Mencinger nevéhez fűződik. Az általa kidolgozott elképzelés szerint a privatizációról a vállalatok saját maguk döntöttek volna, Peterle miniszterelnök elutasítása miatt azonban ez nem valósulhatott meg. Mencingert sokan a „vörös” igazgatók érdekeinek védelmével vádolták. Újabb tervezettel az amerikai Jeffrey Sachs csoportja állt elő.
A kormány által felkért amerikai tanácsadó központi irányítású, gyorsan lefolytatott privatizációt javasolt. A belső vételeket korlátozták volna, a vállalatok eladásából származó bevételt pedig jórészt az állam kapta volna meg. Sachs azzal érvelt, hogy ilyen módon meg lehet akadályozni, hogy a régi vállalatvezetői gárda ellenőrzése alá vonja az összes nagyobb vállalatot. Modellje tehát a Demos azon köreinek törekvéseivel találkozott, amelyek a politikai hatalmat a gazdaság feletti ellenőrzés átvételére akarták felhasználni, nyilvánvalóan a külföldi tőke erőteljesebb bevonásával.
A privatizációs törvény elfogadására már a Demos bukását követően, a Janez Drnovšek vezette kormány vezetése alatt került sor. A 1992. november 11-én elfogadott törvény kompromisszumnak tekinthető a decentralizált és az államilag felügyelt (a Mencinger- és Sachs-féle) verzió között. A törvény a privatizáció módjának megválasztását a vállalatokra bízta. A szocialista önigazgatás rendszerének sajátosságai miatt a vállalatokat bizonyos szinten saját tulajdonuknak érző dolgozók ingyenes vagyonjegyekhez jutottak, melyeket befektethettek. A magas hazai forrásoknak és megtakarításoknak köszönhetően a privatizációt a szlovén állampolgárok tömeges részvételével lehetett megvalósítani.
Ez nagy eredménynek számított, hiszen minden állampolgár részesült a társadalmi tulajdonból. A kiskorúak 200 ezer tolár (2.500 német márka), a 48 év felettiek 400 ezer tolár értékű vagyonjegyet kaptak, ez utóbbi a bruttó havi átlagbér több mint ötszöröse volt. A privatizáció ilyen módja nem volt ellentétes a potenciális külföldi befektetők érdekeivel sem, hiszen az alultájékoztatott, az árfolyamra kevéssé érzékeny (a részvényekhez ingyen vagy nagyon olcsón jutó) kisembertől jó eséllyel lehetett nyomott áron nagy haszonnal kecsegtető részvénycsomagokat vásárolni; igaz, a szlovén privatizációs törvény időkorlátozást vezetett be egyes részvények külföldi befektetőknek történő eladásánál. A vállalatok átalakításánál az igazgatótanács dönthetett a teljes vállalat nyilvános árverésen történő eladásáról is. A cégek mindössze 12%-a döntött így, de ezek a teljes társadalmi tulajdon értékének majd 30%-át tették ki. Ilyen esetben a belső eladásokat részesítették előnyben a külső befektetőkkel szemben, a szlovén állampolgároknak pedig elővételi joguk volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.