Mégis eredeti lehet a torinói lepel
2009. április 20. 13:41 The Daily Telegraph
A legújabb bizonyítékok szerint egykor mégis a torinói lepelbe csavarhatták Jézus Krisztus testét: a legutóbbi vizsgálatok során, amikor a relikviát hamisnak nyilvánították, valójában tévedtek, és csak egy középkori vászondarabot vizsgáltak meg.
Korábban
Az 1988-ban végzett radiokarbonos vizsgálatok során csak a lepel 16. századi javításakor betoldott vásznat sikerült elemezni - állítja Ray Rogers. A bejelentés azért is igencsak furcsa, hiszen a férfi annak idején maga is részt vett a tesztekben, majd utána ő jelentette be, hogy a Krisztus képmását ábrázoló vászondarab csak egy hamisítvány lehet. A kutató három évvel ezelőtti halála előtt készített videóban azonban elismerte, hogy a bizonyítékok egyértelműen a relikvia eredetiségére utalnak.
Az új-mexikói Los Alamos Nemzeti Laboratórium egykori, 2005 márciusában rákban meghalt kémikusa a videóban elmondja, hogy nem hisz abban, hogy a csodák újraírnák a természeti szabályokat. „Az 1988-as vizsgálatok után csalódtam a vászonban. Most azonban arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon jó esélye lehet, hogy tényleg ebben temethették el a történeti Jézust”.
A szakértő azután jutott erre a következtetésre, hogy részletesen is megvizsgálta két, korábban holdkórosnak bélyegzett amatőr kutató elméletét. Az ohiói Sue Benford és Joe Marina ugyanis azt állították, hogy az 1988-as minta a vászon egy olyan sérült részéről származott, amely a 16. században egy tűz során károsodott, és azt akkori anyagokkal egészítették ki.
Rogers először szisztematikusan elutasította ezt a feltételezést, később azonban az 1978-as mintákat elemezve (amelyek egyébként ugyanonna származtak, mint az 1988-asok) arra jutott, hogy azokban pamut található. Ezek a festett szálak pedig egyértelműen arra utalnak, hogy egy restaurátor egykor ezekkel próbálhatta meg pótolni a lepel hiányzó részleteit. Ez pedig arra utal, hogy az 1988-as tesztekhez a lehető legrosszabb helyről vehették a mintákat. A felfedezésről készített dokumentumfilmet tegnap este a Discovery Channel mutatta be.
A lepel a középkorban különböző európai dinasztiák tulajdonában volt, és a 16. században került a Szavojai család birtokába, akik Torinóba vitték. Az utoljára 2000-ben kiállított vászon 1983 óta az egyház tulajdona, és a tervek szerint jövőre újra láthatja majd a nagyközönség. A Vatikán ennek ellenére a mai napig nem foglalt állást, hogy hamisítvánnyal, vagy valódi ereklyével van-e dolgunk. II. János Pál szerint a lepel „minden korban az ártatlanok szenvedésének ikonja”.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap