Fény-képekkel dolgozott Caravaggio
2009. március 13. 09:08 The Daily Telegraph
A reneszánsz korának egyik legnagyszerűbb festője a fényképezőgép egy kezdetleges elődjével vetítette ki megfesteni tervezett kompozícióit, és vásznait különleges foszforeszkáló anyagokkal vonta be - állítják olasz szakértők.
Korábban
A 16. századi mester a modern sötétszoba elődjével alkotta meg mesterműveit - állítják olasz kutatók, akik szerint ezt egyben magyarázatot ad arra is, hogy a megfestett modellek többsége miért balkezes: a vászonra vetített kép ugyanis megfordult, és ez eredményezte a furcsa hatást.
A művészettörténészek régóta tudják, hogy Caravaggio egy különleges sötétszobát használhatott, amelynek segítségével a vászonra vetítette a megfesteni kívánt személyek képét. Roberta Lapucci művészettörténész szerint azonban a mester drámai fény-árnyék játéka olyan más technikákat is felhasznált, amelyek a modern fotográfia születésében is fontos szerepet játszottak.
Szerinte az 1573-1610 között élt maestro a vásznat fényérzékeny anyagokkal, így például egy őrölt szentjánosbogarakból készített foszforeszkáló porral kente be, és ezzel a 19. századi fotósokhoz hasonlóan fixálta az elkészített képet. Emellett higanyt is használt, amely a kép élesítésében és stabilabb rögzítésében segíthetett. Ez utóbbi azonban káros hatással volt a férfi idegrendszerére, és nagyon érzékeny, ideges és agresszív lett tőle.
Caravaggio egyik firenzei szakértője, Dr. John Spike szerint a hasonló kemikáliák jelenléte igen érdekes lehet, ám az elméletben csak akkor tud hinni, ha azt laboratóriumi vizsgálatokkal igazolják majd. Szerinte erre a közeljövőben nem kerülhet sor, mert a tesztekhez a világ legnagyszerűbb műalkotásaiból kéne mintát venni, amit senki nem engedélyezne.
A kutatók szerint hasonló tükrökkel és sötétszobával korábban már Leonardo da Vinci is dolgozott, ám Caravaggio volt az első, aki mindezt a festészetben is használta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap