7 végzetes pillanat

Kiásták egy velencei vámpír maradványait

2009. március 9. 13:55 ANSA

Egy korábban teljesen példa nélküli temetkezést fedeztek fel a régészek Velencében: az egykor élt személy szájába téglát tettek, hogy a vámpírnak hitt nő ne falatozhasson a többi halottból.


A Firenzei Egyetem antropológusa, Matteo Borrini elmondása szerint ő és csoportja egy olyan középkori női csontvázat fedezett fel, amelynek szájába téglát tettek. Borrini az amerikai törvényszéki orvosszakértők denveri ülésén tartott beszámolóján mutatta be, hogy a pestisjárvány idején sokan hittek abban: a női vámpírok voltak felelősek a kór terjesztéséért. A kutató szerint ez az elképzelés abból a tünetből születhetett meg, hogy a pestis áldozatainak sokszor vér folyt a szájából.



A közhiedelem szerint a járványban meghaltak mellé temetett „vámpírok” szomszédjaikból táplálkoztak, amíg elég erősek nem lettek ahhoz, hogy kimásszanak a föld alól, és újra megtámadják az élőket. A vámpírok azonosítása a halottak között a sírásók feladata volt, ennek során nagyon gondosan vizsgálták meg a tetemeket, és amelyiket gyanúsnak vélték, annak téglát tettek a szájába. Borrini szerint ezt jelen esetben úgy erőltették bele a nő szájába, hogy annak néhány foga kitörött.

A most talált csontváz Lazzaretto Nuovo szigetén, az 1576-os velencei pestis egyik tömegsírjából került elő. A szigeten egyébként a korábbi járványok tapasztalataiból okulva 1468-ban hozták létre a világ első karanténját. Ez persze nem mindig volt sikeres: amikor 1630-31-ben a fekete halál újra lecsapott, a város 150 ezer lakója közül 50 ezren vesztek oda.

A vámpírok több ezer éve részei az emberiség hitvilágának, a modern figura azonban a 18. századi Balkánról és Kelet-Európából származik. Az állítólagos észlelések a romantika irodalmára is jelentős befolyást gyakoroltak, és többek közt ezekből született meg 1897-ben Bram Stoker Drakula című regénye is.

Peer Moore-Jansen, a Kansasi Egyetem kutatója szerint azonban kicsit nevetséges, hogy Borrini „az első vámpírnak” titulálja a felfedezést, hiszen ő korábban több hasonló temetkezést talált lengyelországi ásatásain. Borrini rögtön pontosított is: ez a legkorábbi olyan sír, ahol régészeti bizonyíték van a gonosz elleni fizikai védekezésre.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!