Az evangélikus egyház és az ügynökkérdés
2009. február 22. 15:33 MTI
A tervek szerint ősszel megjelenik a Magyarországi Evangélikus Egyházat (MEE) érintő ügynöki tevékenységet bemutató kötet - mondta előadásában Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője a Théma (Theológiai Élet Ma) egyesület szombati budapesti rendezvényén.
Korábban
A meghívott előadó elmondta, hogy az MEE tényfeltáró bizottsága kiadványának 10-14 tanulmánya elsősorban az élő egyházi személyekre, valamint az evangélikus egyház jelenlegi vezetéséhez kötődő személyekre koncentrál. Hozzátette: a kutatások eredménye szerint az evangélikus egyház három mostani püspöke nem érintett az ügynökkérdésben. Arról is szólt, hogy a kutatásokat azért kezdik az élő személyekkel, hogy az érintettek meg tudják magukat védeni, elmondhassák, milyen körülmények között szervezték be őket. Másrészt azt is tisztázni kell, hogy vannak-e olyanok közöttük, akik a mostani egyházvezetéssel rokoni, és nem csak névrokoni kapcsolatban állnak.
Prőhle Gergely hangsúlyozta: nem csupán az a fontos, hogy kik voltak az érintettek, hanem az is, hogy milyen kényszerítő erők hatására váltak beszervezettekké. "Megrázóan eltérő az egyes emberek sorsa, ezért is hangsúlyos, hogy ne listázzunk", mert lehettek ügynökök, akik meggyőződésből jelentettek, de bizonyosan voltak olyanok, akik áldozattá váltak, és úgy jelentettek - mutatott rá. Ezért a tényfeltárás célja nem a bűnbakkeresés, hanem az igazság mindenre kiterjedő bemutatása, az, hogy félinformációkkal senkit se lehessen befeketíteni.
Az evangélikus tényfeltáró bizottságnak a két történész, az egy-egy levéltáros és jogász mellett, lelkész tagjai is van, aki az érintetteknek, illetve azok rokonságának segít feldolgozni a tényfeltárással járó esetleges lelki megrázkódtatást - közölte. Az országos felügyelő kijelentette: azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a belügyminisztériumi hálózat tagjainak voltak tartótisztjei, akik a megbízatásokat adták, valamint irányították az ügynökök tevékenységét, és akiktől ezt a rendszerváltás után sem kérték számon.
Nagy Péter, a Théma egyesület ülésének helyet adó Budafoki Református Egyházközség lelkész bejelentette: a közeljövőben a református egyházban is megalakul az ügynökmúlttal foglalkozó tényfeltáró bizottság. Ahhoz, hogy a református egyház újra közösséggé tudjon válni, tisztázni kell a múltat - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.