2021. nyár: Végzetes asszonyok
ITT támogathatsz bennünket

Az interneten támadnak Hunyadi hadai

2009. január 29. 12:52

Nemrég mutatták be a Hunyadi hadai című magyar stratégiai játékszoftvert, amely egy korábbi széria harmadik darabjaként (az "1848" 2005-ben, a "Pro Libertate" 2006-ban jelent meg) segíti a múlt játékos feldolgozását. A hazai edutainment ("szórakozva tanulás") sorozat legújabb darabja ingyenesen tölthető le a Sulinet honlapjáról.


A "Hunyadi hadai" merészebb vállalkozás elődeinél: mintegy 14 esztendőt (670 kört) ölel fel, amelynek végigjátszása komoly kihívást jelent. Természetesen az egyes hadjáratok (Várna, Nándorfehérvár, stb.) korlátozottabb terjedelműek, átlagosan fél évesek, így néhány óra alatt is teljesíthetőek. A játéktér – a stratégiai térkép – területileg felöleli a korabeli Magyarországot és a Balkánt, a Dardanellák vonalától északra. A térképen megjelennek a fontos útvonalak, gazdasági és hatalmi központok (várak, városok), valamint a meghatározó természetföldrajzi tényezők. A felhasználónak a korszak valós lehetőségei között kell érvényesülnie, eközben elsajátítja az ehhez szükséges történeti-földrajzi ismeretanyagot.

A játék készítői modellezték a térség és a korszak – a katonai erőfeszítések szempontjából releváns – gazdasági rendszerét, valamint demográfiai viszonyait is. A felhasználó átélheti a kor hadvezéreinek összes problémáját (megbízhatatlan szövetségesek, pánikra hajlamos csapatok, ellátási problémák); az egyes összecsapásokat pedig a "Pro Libertate"-ban megszokott rendszerben a felhasználó kívánsága szerint a gép szimulálja vagy maga a játékos játszhatja le egy random módon változó csataképernyőn.



A korszak középiskolai (érettségi szintű) történelmi tényanyaga a programba átélhető, megoldandó problémaként került bele. A szoftver az elődeihez hasonlóan különböző nehézségi fokokon és könnyített szabályrendszerrel is működik, így a téma iránt kevéssé érdeklődő, vagy túl fiatal felhasználó egyszerűbb utakat is választhat. Mód van a másik oldal megismerésére is: a török felet is választhatja az, aki szeretne szembekerülni a rettegett Hunyadival.

A "Hunyadi hadai" megemlékezés egy olyan korszakról, melyet a magyarság jelentős része dicső aranykorként képzel el (nem véletlen, hogy a középiskolai történelemkönyvek középkori szereplői közül az legrészletesebb életrajza éppen Hunyadi Jánosnak van). Ráadásul a hadvezér személyében azon ritka magyar történelmi személyiségek egyikét tisztelhetjük, akiben a szomszédos népek nemhogy ellenséget látnának, de saját hősüknek is tekintik.

A Hunyadi hadai letöltése

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. nyár: Végzetes asszonyok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár