2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Elveszhet a virtuális GULAG archívuma

2009. január 5. 11:45 Times Online

Rendőri rajtaütést hajtottak végre december végén a Memorial orosz emberi jogi szervezetnél. A hatóságok az akcióban elvitték azokat a számítógépeket is, amelyeken 20 évnyi kutatómunka eredménye, egy, a maga nemében különleges, de még csak félkész honlap, és több tízezer oldalnyi dokumentum szerepel a sztálini terrorral kapcsolatban.


Az információs központból ezen kívül elvittek minden oktatási programmal, emberi jogi munkával és tudományos kutatással kapcsolatos adatot is. Ezen felül a legfájóbb pontnak azt tartják, hogy ezáltal egyelőre lehetetlennek tűnik a GULAG virtuális múzeumának elindítása, amely a maga nemében egyedülálló módon, a világon első alkalommal mutatta volna be a sztálini terror történetét.

A Szentpétervári ügyészség szerint a nyomozás azt vizsgálta, van-e bármilyen kapcsolat a Memorial, és a Novy Peterburg című antiszemita lapban megjelent cikkek között. A helyzet igencsak ellentmondásos: az eleve ismeretlen feljelentőtől származó nyomozást egy évvel ezelőtt már lezárták, most viszont hirtelen megint előkerült a téma. A Memorial szerint semmi közük a laphoz, és a rajtaütés csak munkájuk tönkretételére irányult, illetve hogy ellehetetlenítsék az orosz múlt illúzióktól mentes megismerését.

Ez már csak azért is fontos lenne, mert az országban a mai napig nincs nemzeti múzeuma a GULAG-nak. Ráadásul a szovjet elnyomást és terrort hivatalosan a mai napig nem ítélték el, ahogy például Németországban vagy Dél-Afrikában foglalkoztak a múlt bűneivel. A virtuális GULAG ezért nagyon fontos lépés lett volna a sztálinizmus újra egyre növekvő népszerűsége ellen, amelyben a diktátor bűneit újra igazoltnak és elfogadhatónak tartják. Erre utalt a legnépszerűbb orosz című vetélkedő is, amelyben az Acélember a harmadik lett, illetve ezt tükrözi egy nemrég megjelent tanári kézikönyv is.

A Memorial gyűjtése nagyon gazdag volt, így a táborokról készített képek mellett egykori rabok vallomásait és emlékeit is közzétették volna, amelyeket az ország területén található, 300 apró, a helyi táborok történetével foglakkozó intézménytől gyűjtöttek össze. A legtöbb ilyen múzeum semmilyen állami támogatást nem kap: azokat magánszemélyek hozták létre.

A nyomozók a rajtaütés után a szervezet munkatársait órákig vallatták. Minderről Irina Flinge, a szervezet igazgatója beszélt a nyugati sajtónak, aki szerint a munkájuk mostanra került a politika útjába, és nagyon érdekesnek tartja azt is, hogy a rajtaütésre pont akkor került sor, amikor egy nemzetközi történészkonferenciát rendeztek Moszkvában a sztálinizmus történetéről.

Szerinte a korszak módszerei, és mentalitása a mai napig élnek, és amíg a szovjet terror története nincs feldolgozva, ugyanolyan gazdasági és politikai hatalmat lehet gyakorolni az országban.

A nyugati lapokban több elmélet is megjelent az eseménnyel kapcsolatban: a legnépszerűbb szerint a Memorialt azért büntették meg, mert egy korábban bemutatott dokumentumfilmjükben az orosz belbiztonsági szolgálatot (FSZB) hibáztatták Litvinyenko megmérgezése miatt. Az akció emellett hatalmas nemzetközi tiltakozást is kiváltott: a nyugati kutatók órákon belül nyílt levelet intéztek Medvegyevhez, és követelték a hasonló törvénytelenségek leállítását. Az Egyesült Államok is megszólalt az ügyben, és az archívum visszaadását szorgalmazták, amelyre azonban egyelőre semmilyen remény sincs.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár