Elítélték Sztálin istenítését
2008. november 27. 13:06 MTI
A moszkvai pátriarkátus egészségtelen szélsőségnek tekinti, hogy akadnak, akik Sztálint istenként tisztelik és szentté akarják avatni.
Korábban
Erről Mihail Prokopenko pópa, az egyházi külső kapcsolatok kommunikációs szolgálatának vezetője beszélt az Interfax hírügynökségnek adott interjúban szerdán annak kapcsán, hogy egy Szentpétervár melletti ortodox templomban megjelent egy ikon - ortodox szentkép -, amely Sztálint, s mellette a szent Moszkvai Matrónát ábrázolja, akivel a politikus állítólag találkozott 1941 őszén.
Lehet eltérő módon megítélni Sztálin vagy akár Rettegett Iván cár tevékenységét, de egy ember történelmi érdemeinek elismerése nem jelenti egyben az illető szentté avatását és ikonokon való ábrázolását - vélekedett Mihály atya, s hozzátette: az említett ikonon ábrázolt találkozás aligha történt meg a valóságban, amint a legtöbb más, Sztálinnal és a vallással összefüggő monda is csak a fantázia szüleménye.
"Sztálin és más hasonló személyek ikonfestészeti ábrázolása afféle szellemi bolsevizmus, annak a beteges törekvésnek a kifejeződése, hogy mindenféle gondolatot a szélsőségig vigyenek" - mondta a pópa. Bírálta a szentpétervári kommunistákat, akik Sztálint ábrázoló kis nyomtatott szentképekkel terveztek akciót, s felhívta a figyelmüket arra, hogy egy-egy ember csakis szentté avatása után ábrázolható ikonon. "Más szóval az egyház majd maga eldönti, hogy kit avat szentté és kit nem, s szentképek sokszorosítása a nem szentté avatott személyről legjobb esetben is az ítélőképesség hiányáról tanúskodik, rossz esetben pedig istenkáromlás" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05