Őrült uralkodók

Magyar-szlovák történelemkönyv francia-német mintára

2008. november 12. 12:35 Jakab György

A közös magyar-szlovák történelemkönyv állóvizét az utóbbi évben egy európai párhuzam kavarta fel. Nevezetesen az, hogy hosszú-hosszú előzmények után elkészült a közös francia-német történelemkönyv, amelyből francia és német középiskolás diákok - mindenki a maga nyelvén - tanulják az 1945 utáni események történetét. Izgalmasak hát a felvetődő kérdések: Hogyan csinálták? Mi a titkuk? Mit tudnak ők, amit mi nem? Mit tanulhatunk tőlük?


Adenauer és De Gaulle, 1962

A politikusok szerepe

Az előzőek (Lehet-e közös magyar-szlovák történelemkönyvet írni? I.) ismeretében a „titok” persze roppant egyszerű és kézenfekvő: a minden érdekeltet bevonó hosszú távú következetes munka. Ez a történet ugyanis több mint negyven évvel ezelőtt kezdődött el, s vélhetően még hosszú évtizedekbe telik, amíg széleskörű társadalmi hatása beérik. Nyilvánvaló, hogy az eddig munkafolyamat sem volt egyenes vonalú diadalmenet, egyenletes intenzitású tevékenységsor, hiszen számtalan érdekcsoporttal, nagyon sokféle szereplővel kellett folyamatosan egyeztetni, konszenzusra jutni.

Ugyanakkor – így utólag még inkább úgy tűnik – folyamatosan tetten érhető valamiféle stratégiai terv, szisztematikus építkezés vagy legalábbis a különböző érdekcsoportok együttműködésnek folyamatos eltökéltsége, amely mindig képes volt azonos irányba mozdítani a közös történelemkönyv ügyét. Az alapvető eltökéltség, szándék a két ország, a két nép megbékítésére, együttműködésük és közös jövőjük megalapozására, s az ehhez szükséges szemléletváltás előidézésére irányult. Minden érdekelt tudta, hogy mindezt csak egy szilárd kiindulópont megteremtésével - a „közös múlt kölcsönös bevallásával és közös feldolgozásával” – lehet megvalósítani. Ebben a munkában nemcsak a két ország különböző szintű partnereinek együttműködése volt fontos, hanem az is, hogy közös nevezőre kerüljenek az adott ország politikusai, történészei, történelemtanárai, szülői, diákjai- azaz mindenki.

A szimbolikus alapot a két ország politikusai teremtették meg, akik - pártállásaiktól függetlenül - az elmúlt évtizedekben folyamatosan szorgalmazták a megbékélés és együttműködés ügyét. A kezdőlépést valószínűleg Charles De Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer német kancellár tette meg, amikor 1962-ben mindketten jelen voltak a reimsi katedrálisban tartott misén és megemlékezésen. Mindez azért volt különleges esemény, mert a reimsi katedrálist, a francia királyok koronázó templomát a németek súlyosan megrongálták az első világháborúban. Ennek nyomán fontos előrelépést jelentett, mikor De Gaulle és Adanauer 1963-ban aláírták a német-francia barátságot szentesítő Elyseé-szerződést, amellyel nemcsak a több évszázados rivalizálás és háborúskodás végére tettek pontot, hanem Európa gazdasági és politikai egyesülését is megalapozták. A német karikaturista, Klaus Pielert akkoriban német Michel és a francia Marianne, a két allegorikus nemzeti alak esküvőjeként ábrázolta a szerződéskötést.

Ennek az együttműködésnek a szerves folytatása volt, amikor 1984-ben Helmut Kohl német kancellár és Francois Mitterand francia elnök kézen fogva emlékezett a közös francia-német katonai temetőben Verdun-ban a szimbolikusan félig német, félig francia nemzeti zászlóval letakart koporsó előtt. Hasonló bizalomerősítő szerepet töltött be a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulójáról történő megemlékezés, amelyen Jacques Chirac francia államfő és Gerhard Schröder német kancellár közösen koszorúzott. Nyilvánvalóan nem szabad túlbecsülni a politikusok szerepét egy ilyen széleskörű társadalomtörténeti folyamatban, de az kétségtelen, hogy ezek a szimbolikus politikusi lépések keretet, lehetőséget adtak a többi érdekel munkáihoz.

A politikai támogató és védőernyő alatt a két ország történészei – önállóan is, és együttvéve is – nagyon komoly munkát végeztek. Már az általunk tárgyalt együttműködési folyamat előtt megkezdődött Franciaországban és Németországban a kizárólagos nemzetszempontú történelemszemlélet „lazítása”, árnyalása és differenciálása. A francia történetírásban például már a két világháború között markáns történelmi irányzatok alakultak ki, amelyek az „egységes nemzetkép” az ún. francia „grande histoire” mellett és helyett szorgalmazták és művelték az „összehasonlító történettudományt”, a regionális , illetve a társadalomtörténeti megközelítést. Mindez persze nem jelentette azt, hogy a két ország történészei „elárulták volna nemzeteiket”, föladták volna a nemzetközpontú történelemszemlélet elsőbbségét.

Sokkal inkább arra vonatkozott, hogy leszámoltak a történettudomány 19. századi hagyományainak egy részével (a kötelezően hősi múlt konstruálása, az egységes nemzetkép mítoszának közvetítése, a nemzeti érdekeket és „igazságot” egyetemessé növesztő „törzsi szemlélet” elfogadtatása) és nyitottabbá váltak az együttműködésre. Ennek eredményeképpen a francia és a német történészek jelentős része – több évtizedes belső, illetve közös viták után – képessé vált arra, hogy szakmai támogatást adjon egy sokszempontú történelemkönyv elkészítéséhez, s a hozzátartozó szemléletformáló tanárképzésekhez.

2019. nyár: Őrült uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!