A vörösterror 133 napja

Koncepciós perek az 1956-os forradalom után

2008. november 6. 08:54 Nőt Bálint

A semmisségi törvények

Az 1989. évi események alakulásában és a rendszer stabilitásában fontos szerepet kaptak a rendszerváltás évében és az azt követő években elfogadott jogszabályok.

1. Az 1989. évi XXXVI. törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, az ún. „első semmisségi törvény”. Az 1989. évi törvényt még a régi felállású MSZMP Országgyűlés fogadta el. A törvény általános indokolásában szereplő mondat „ 1956-os események valósághű, mai értékrendünk szerinti értékelése, és ennek magas szintű jogszabályban való kinyilatkoztatása az egyik állomás a közmegegyezés és társadalmi megbékéléshez vezető úton.” már lényegesnek tartja az 1956-os események átgondolását. Az általános indokolásban immár két helyen is előfordul a „népfelkelés” kifejezés. A törvény legfontosabb szakaszai: „1.§. Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint ezzel bűnhalmazatban – a harci cselekmények során – elkövetett emberölés, rablás, közveszély okozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők.” Az első szakasz miniszteri indokolásából kiderül, hogy a semmisnek tekintés három féleképpen valósulhat meg: egyrészt jogi, másrészt politikai, harmadrészt erkölcsi rehabilitálással. „2.§. A Legfelsőbb Bíróság – a legfőbb ügyész indítványára, illetve az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére – semmisnek nyilvánítja az 1. §-ban meghatározott időhatáron belül, a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti elítélést.”

2. Az 1990. évi. XXVI. törvény az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról, az ún. „második semmisségi törvény”. Az első semmisségi törvényhez képest a második már átlépi azokat a határokat, amire az első még nem volt képes. A törvény preambuluma a következőket fogalmazza meg: „ Az Országgyűlés fájdalommal emlékezik meg arról, hogy a második világháborút követően a Magyarországon létrejött sztálinista államhatalom – megfosztva az országot függetlenségétől, megcsúfolva az emberiességet, az igazságot és a jogot - ártatlan állampolgárok százezreitől vette el a szabadságukat, sokuktól az életüket is. A börtönökből és internáló táborokból szabadultak számkivetettként éltek saját hazájukban. A törvénytelenül elítéltek ügyeiben gyakorolt közkegyelmi elhatározások alkalmatlanok voltak a sérelmek orvoslására, mert az el nem követett bűnök nem bocsáthatók meg.”

3. Az 1990. évi XXVIII. törvény az 1956 októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról. Az 1990. tavaszán megtartott országgyűlési választások után a megalakuló Országgyűlés első ülésén megalkotta az összesen két szakaszból álló törvényt, ami rövidsége ellenére egy antidemokratikus rendszer végső felszámolásához adta meg a jogi, politikai, társadalmi alapot, azáltal, hogy kimondta: „1.§. Az Országgyűlés az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét törvényben örökíti meg.2.§. Október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja.”

4. Az 1992. évi. XI. törvény az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról, az ún. „harmadik semmisségi törvény”. Az 1963-as kádári amnesztia után is hatályban maradtak azok a rendelkezések, amelyek lehetővé tették az 1956-1963 közötti elítéléseket. Így továbbra is megmaradt minden lehetőség az eljárások esetleges újraindítására és alapot adtak az amnesztiában nem érintett fogva tartottak büntetés végrehajtási intézetben tartására. A rendelkezések egyrészt a büntetőjog, másrészt a szabálysértési jog segítségével voltak foganatosíthatók. Ezek a törvény megfogalmazásában ellentétben álltak „az Alkotmányban foglalt alapelvekkel (...) ellentétes volt az emberi jogokra vonatkozó általános elismert elvekkel és szabályokkal (...) a társadalom erkölcsi értékrendjével. (...) Így semmissé kell nyilvánítani többek között az összeesküvés, a lázadás, az izgatás, a közösség megsértése, a tiltott határátlépés, a rémhírterjesztés, a bűnpártolás miatt 1963-1989 közötti elítéléseket (...) ha a bűncselekmény elkövetése az 1978. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapjogok gyakorlását vagy az abban foglalt elvek és célok megvalósítását jelentette.”

5. A 2000. évi. CXXX. törvény az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról, az ún. „negyedik semmisségi törvény”. A törvény preambuluma szerint meg kell semmisíteni azokat a rendeleteket is, amelyek megteremtették az 1956. évi cselekmények elítélésének eljárásjogi alapját: „ Az 1956. évi forradalom és szabadságharc miatt elszenvedett törvénysértések maradéktalan orvoslása érdekében indokolt, hogy a leszámolást kiszolgáló eljárási jogszabályok alkalmazásával történt elítélések tekintetében a törvényhozás hasonló értékítéletet fogalmazzon meg.” A jogalkotó Indokolásban meghatározta, hogy ezen törvényerejű rendeletek a kor büntetőszellemiségében fogalmazódtak meg. Azaz a rendeleteket megalkotók egyértelműen a politikai leszámolást helyezték előtérbe és azok, akik ilyen büntetőeljárás alanyai voltak szinte biztosra vehették az ítéletet.


Az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverését követően tehát a régi - új hatalmi elit ilyen eszközökkel igyekezett „rendet és nyugalmat” teremteni Magyarországon, felhasználva ehhez a politikai rendőrséget és a kellő védelem nélkül álló jogszabályokat. A megtorlás erői rendeletekkel elhárítottak minden akadályt a szigorú és igazságtalan felelősségre vonás elől. Természetesen a politikai vezetés élén a Kádár - Münnich - Biszku - Nezvál „négyes-fogattal” és a szovjet hátszéllel minden ideológiai alap is rendelkezésre állt. Ebbe a közegbe épült bele dr. Szilágyi József, aki a forradalom és szabadságharc alakulásába „csak” másodlagosan szólt bele – amiért a kor joga nem akasztott volna kötelet a nyakába – de miután a börtönben is kitartott nézetei mellett, meghunyászkodást nem tűrve a vezetést és az eljárást bírálva nem kerülhette el a halálos ítéletet. Az eljárás során bemutatásra került, milyen eszközökkel élt a politikai rendőrség és az ügyészség, továbbá milyen háttéralkuk húzódtak meg a legfőbb „jogi méltóságok” és a párt vezetői között, amik eleve is megkérdőjelezték a büntetőeljárások pártatlanságát.

Ezek az események „csak” hatvan éve kezdődtek és kevesebb mint húsz éve értek véget, de mind a mai napig kísérik Magyarország életét

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Szilágyi József

Debrecenben született 1917-ben. A református gimnáziumban érettségizett, majd ugyanitt, a Tisza István Egyetem Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1939-ben. Egyetemi hallgatóként bekapcsolódott a Márciusi Front tevékenységébe, a demokratikus erők antifasiszta összefogását szorgalmazta. 1938-ban tagja lett az illegális kommunista pártnak. 1940 tavaszán letartóztatták, és társadalmi rend felforgatásának vádjával három év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 1944. március 15-én szabadult, ezt követően a háború végéig bujkált. 1944 végén Debrecen rendőrkapitánya, majd a kommunista párt megbízza az országos rendőrkapitányság megszervezésével. 1947–1949 a pártközpont katonai, karhatalmi osztályának a vezetője, 1948-tól az MDP Központi Ellenőrző Bizottság tagja.

Miután 1949-ben megkérdőjelezte a Rajk és társai elleni vádak megalapozottságát, tisztségeiből leváltották, a következő évtől vállalati osztályvezetőként dolgozott a Terményforgalmi Vállalatnál. 1953 után Nagy Imre köréhez csatlakozott, 1956 elején kizárták az MDP-ből. 1953-tól a Budapesti Műszaki Egyetem esti tagozatos hallgatója gépészeti szakon. 1956. október 13-án a barátok és bajtársak nevében ő búcsúztatta a néphadsereg rehabilitált főtisztjeit az újratemetésen. Október 22-én részt vett és felszólalt a műegyetemi nagygyűlésen. A forradalom első napjaiban a BM Budapesti Főosztályán Kopácsi Sándor mellett dolgozott. Tagja volt annak a Nagy Imréhez közeli személyekből álló csoportnak, amely október 27-én felkereste a miniszterelnököt, hogy meggyőzze őt a politikai irányváltás szükségességéről.

Október 28-a után Széll Jenővel megszervezte, majd vezette Nagy Imre miniszterelnöki titkárságát. November 4-én családjával együtt a jugoszláv követségre menekült, 22-e után őt is Romániába internálták. Snagovban tartóztatták le 1957. március 27-én. A vizsgálat során a nyomozók kérdéseire megtagadta a választ, szenvedélyesen védte igazát, éhségsztrájkot folytatott. A per megkezdésekor minden együttműködést megtagadott, ezért tárgyalták ügyét vádlott-társaiétól elkülönítve. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. április 22-én – a Nagy Imre-pertől elkülönítve – szervezkedés kezdeményezése vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 24-én kivégezték.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!