A vörösterror 133 napja

Koncepciós perek az 1956-os forradalom után

2008. november 6. 08:54 Nőt Bálint

Az ítélet és annak megsemmisítése

A Magyar Népköztársaság Népbírósági Tanácsa az 1958. április 22-én kihirdette az ítéletet. Dr. Szilágyi József: „bűnös a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntettében, és ezért őt halálra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítéli. A felmerült bűnügyi költségek a vádlottat terhelik.” A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa által kimondott halálos ítélet után Szilágyi kirendelt védője dr. Zalán Kornél kegyelmi kérvénnyel fordult a Népbíróság Tanácsa felé, amiben az elítélt családi helyzetére, a kommunista múltjára, valamint az ellenforradalom idején betöltött szerepére utalt, ami betudható volt az elvbaráti hűségnek és az események sodrásának. Mindezeken túl Szilágyi „belátta hibáit, és felismeri a helyes utat és visszatér arra a politikai alapra, amely miatt a Horthy-rendszer idején súlyos üldöztetést szenvedett.” Így „nincs szükség arra”, hogy „Szilágyi Józseffel szemben a büntetőjog végső eszköze nyerjen alkalmazást.”

A kegyelmi kérvénnyel kapcsolatban Nezvál Ferenc kifejtette, hogy "itt ebben az esetben a kegyelmi kérvénynek semmiféle alapja nem volt, és nem is lehetett. Nagy Imre nem kért kegyelmet, és más se.” Az igazságügyi-miniszter ezen kijelentéseivel szemben a kész tényeken kívül nem kell mást felhozni. Amik szerint először is íródtak kegyelmi kérvények, az más kérdés, hogy azok közül nem sok jutott el az igazságügyi-miniszteren keresztül a Népköztársaság Elnöki Tanácsához – mert mint az Szilágyi-peréből is kiderült – a hozott ítélettel szemben megírt kérvényt ugyanaz a testület bírálta el, mint amelyik egy-két nappal korábban meghozta az ítéletet. Másrészt az a kérdés is megválaszolatlan marad, hogy az első fokon eljáró Népbírósági Tanács által hozott ítéletet miért nem vizsgálta felül más testület. Azonban Nezvál igazságügyi-miniszternek nem ez az egyetlen tévedése. Ugyanis miután a Nagy Imre perek nem statáriális keretek között folytak, így a kegyelmi kérvény benyújtása teljesen jogos megoldást jelentett.

A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 23-án az elé terjesztett kegyelmi kérvényt elutasította és halálos ítélet végrehajtása céljából átadta az ítéletet az ítéletvégrehajtónak. Dr. Szilágyi Józsefen az ítéletet 1958. április 24-én 6 óra 39 perckor hajtották végre. Az orvosok jelentése szerint a halál beálltának ideje 6 óra 51 perc volt.

A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze 1989. június 9-én Nagy Imre és társai ügyében hozott 1958. évi ítéletekkel szemben törvényességi óvást (21206/1989.) nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. A törvényességi óvás jogi és politikai súlyát tükrözi, hogy az erőteljes állami-pártkontroll alatt álló napilapok mint a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Népszava vezércikkben számolt be a legfőbb ügyész döntéséről. A Magyar Hírlap 1989. június 10-i számának vezércikke szerint „Sorozatos és súlyos törvényszegés miatt felmentést kér a legfőbb ügyész – Törvényességi óvás Nagy Imre, dr. Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, dr. Szilágyi József, dr. Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós ügyében.”

A 21206/1989. számú törvényességi óvást a legfőbb ügyész a következő alapokra helyezte.

1. Nagy Imre és társai ügyében az eljáró hatóságok a hatályos büntető perrendtartás szabályait súlyosan és sorozatosan megsértették a vádlottak személyi szabadságának és védekezési jogának törvénysértő korlátozásával.
2. Az eljárás során kizárólag a vádlottakra terhelő bizonyítékok gyűjtése került előtérbe.
3. Az ügyész a nyomozási szakban nem tett semmit a nyilvánvaló törvénysértések orvoslására.
4. Az eljárás bírói szakaszában sérült a nyilvánosság és a közvetlenség elve, valamint sor került az irányadó perjogi szabályok súlyos megsértésére is.
5. Az ítélet megalapozatlan, mivel egyrészt az ügy nincs kellően felderítve, másrészt számos ténymegállapítás hiányos, harmadrészt mert a bíróság egyes tényekről más tényekre hibásan következtetett.

Mindezek ismeretében a legfőbb ügyész szerint nincs szükség az eljárás megismétlésére, mivel az ítélet nem tartalmaz olyan megállapításokat amik megfeleltek az 1958-ban hatályos büntető törvénykönyvben megjelölt szakaszoknak. Továbbá a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás szabályait ítéletében hibásan értelmezte és alkalmazta. A legfőbb ügyész eljárása során kikérte a Külügyminisztériumban őrzött 1956 novemberében készült magyar-jugoszláv megállapodásról szóló dokumentumot. Így a törvényességi óvás külön foglalkozik az 1956 novemberében kötött megállapodással, amire mint ismeretes Szilágyi József is hivatkozott az előzetes letartóztatása alatt. Szilágyi József álláspontja megerősítésre került, mivel a legfőbb ügyész szerint a dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a Kádár-kormány írásbeli biztosítékot tett. A biztosíték garantálja, hogy a Jugoszláv Nagykövetségen tartózkodó személyek 1956. november 4-ét megelőző tevékenységéért semmilyen megtorló intézkedésre nem fog sor kerülni. Mindez kimeríti az 1950. évi II. törvény 7.§-a szerinti büntethetőséget kizáró okot.

1989. július 6-án került sor a legfőbb ügyész által benyújtott törvényességi óvással kapcsolatos legfelsőbb bírósági határozat kihirdetésére. A tárgyaláson Kopácsi Sándor és Vásárhelyi Miklós nem jelent meg. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész által előterjesztett törvényességi óvás pontjait megvizsgálta, azokkal egyetértve és néhány elemmel kiegészítve hozta meg határozatát. A Dr. Szilbereki Jenő vezette Elnökségi Tanács döntését két irányból kell értékelni. Egyrészt anyagi jogi, másrészt eljárásjogi oldalról. Anyagi jogi oldalról nézve a büntetőeljárás felülvizsgálata során a bíróság a bűnösség kérdésének megállapítása során a kor büntető törvényének rendelkezéséből indult ki, „ /1/ Bűntett miatt büntetendő, aki a Magyar Népköztársaság Alkotmányában meghatározott népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekményt követ el, mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez, vezet vagy azt lényeges anyagi támogatásban részesíti, mozgalomban vagy szervezkedésben tevékenyen részt vesz, vagy azt előmozdítja.”

Az Elnökségi Tanács álláspontja szerint Nagy Imre és társainak tevékenysége nem irányult a népi demokratikus államrend megdöntésére. Mivel tevékenységük, olyan politikai tevékenység volt, amivel el kívánták érni az akkor hatalmon levő állampárt félreállítását. Ennek érdekében dolgoztak ki saját programot, tartottak megbeszéléseket. Hasonlóképpen értékelte a testület a Jugoszláv Nagykövetségen eltöltött idő alatt lezajlott tárgyalásokat is. Így, amikor Nagy Imre és közvetlen baráti-munkatársi köre a Jugoszláv Nagykövetségre menekült és kapcsolatba lépett a jugoszláv kormánnyal nem követett el államrendbe ütköző bűncselekményt, mivel egy ilyen esetben a kapcsolatfelvétel logikus lépésnek tekintendő és a két fél közötti tárgyalások során sem merült fel semmilyen olyan kérdés, ami kimeríthette volna a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának ítéletében megnevezett bűncselekményt. Eljárásjogi oldalról nézve a Legfelsőbb Bíróság a következő hibákra hívta fel a figyelmet, amik önmagukban is kizárnák a büntetőügy objektív megítélését.

1. A terheltté nyilvánítás 1958. január 20-án történt, ami biztosította a védőválasztás lehetőségét, így azt megelőzően nem lett volna lehetőség az előzetes letartóztatás elrendelésére.
2. A nyomozás során nem volt lehetőség a védekezésre, mivel a gyanúsítottakkal nem közölték azokat a tényeket, bizonyítékokat, amikre az ügyészség a vádat alapozta.
3. Nem volt mód a kellően megalapozott védőbeszédek előadására, mert azt a bíróság a tények tisztázása utáni időszakra hagyta, azonban a szubjektív és előre elfogult bíróság az általa nem ismert tények tisztázása után nem adott időt a védekezésre.
4. A Népbírósági Tanács először 1958. február 5-én és 6-án tartott tárgyalást. A második napon pótnyomozást rendelt el és visszaküldte az iratokat a legfőbb ügyészségnek. A legközelebbi tárgyalásra június 9-én került sor, egy változott összetételű tanácsban. A büntető perrendtartás akkori szabályai szerint az elnapolt tárgyalást egy hónapon belül a korábbi jegyzőkönyv felolvasásával lehet megtartani, amennyiben a korábbi tanács összetételében nem következett be változás. Minden más esetben a tárgyalást előröl kell kezdeni.
5. Lakatos Péterné egész idő alatt a Népbírósági Tanács tagja volt, annak ellenére, hogy férjét a Köztársaság téri fegyveres összetűzés során megölték, így elfogultság miatt nem ülhetett volna a bírói székben. Az elfogultság kérdését a kor büntető perrendtartása is szabályozta. A perrendtartás 13. § e) pontja szerint az elfogultság fennállását haladéktalanul be kellett volna jelentenie.
6. Dr. Szilágyi József ügyének elkülönítésére semmilyen ok nem volt.

Mindezek tükrében egyértelművé válik az Elnökségi Tanács által kihirdetett határozatot, ami szerint Nagy Imrét és társait a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ártatlanul ítélte halálra, ezért az ítéleteket hatályon kívül kell helyezni.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Szilágyi József

Debrecenben született 1917-ben. A református gimnáziumban érettségizett, majd ugyanitt, a Tisza István Egyetem Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1939-ben. Egyetemi hallgatóként bekapcsolódott a Márciusi Front tevékenységébe, a demokratikus erők antifasiszta összefogását szorgalmazta. 1938-ban tagja lett az illegális kommunista pártnak. 1940 tavaszán letartóztatták, és társadalmi rend felforgatásának vádjával három év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 1944. március 15-én szabadult, ezt követően a háború végéig bujkált. 1944 végén Debrecen rendőrkapitánya, majd a kommunista párt megbízza az országos rendőrkapitányság megszervezésével. 1947–1949 a pártközpont katonai, karhatalmi osztályának a vezetője, 1948-tól az MDP Központi Ellenőrző Bizottság tagja.

Miután 1949-ben megkérdőjelezte a Rajk és társai elleni vádak megalapozottságát, tisztségeiből leváltották, a következő évtől vállalati osztályvezetőként dolgozott a Terményforgalmi Vállalatnál. 1953 után Nagy Imre köréhez csatlakozott, 1956 elején kizárták az MDP-ből. 1953-tól a Budapesti Műszaki Egyetem esti tagozatos hallgatója gépészeti szakon. 1956. október 13-án a barátok és bajtársak nevében ő búcsúztatta a néphadsereg rehabilitált főtisztjeit az újratemetésen. Október 22-én részt vett és felszólalt a műegyetemi nagygyűlésen. A forradalom első napjaiban a BM Budapesti Főosztályán Kopácsi Sándor mellett dolgozott. Tagja volt annak a Nagy Imréhez közeli személyekből álló csoportnak, amely október 27-én felkereste a miniszterelnököt, hogy meggyőzze őt a politikai irányváltás szükségességéről.

Október 28-a után Széll Jenővel megszervezte, majd vezette Nagy Imre miniszterelnöki titkárságát. November 4-én családjával együtt a jugoszláv követségre menekült, 22-e után őt is Romániába internálták. Snagovban tartóztatták le 1957. március 27-én. A vizsgálat során a nyomozók kérdéseire megtagadta a választ, szenvedélyesen védte igazát, éhségsztrájkot folytatott. A per megkezdésekor minden együttműködést megtagadott, ezért tárgyalták ügyét vádlott-társaiétól elkülönítve. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. április 22-én – a Nagy Imre-pertől elkülönítve – szervezkedés kezdeményezése vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 24-én kivégezték.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!