Etiópiában keresik Sába királynőjét
2008. október 7. 08:54 MTI
André Malraux után 75 évvel Marek Halter francia író elindult Etiópiába Sába királynőjének nyomdokain: legújabb regényének az etióp birodalom alapítója lett a hőse.
"Ez a személyiség azért érdekel, mert olyan nő, aki nem a harcmezőn, hanem az értelem mezején hívja ki Salamon királyt" - mondja az író, akinek immár ez a harmadik regénye bibliai nőkről: először Sárát, Ábrahám feleségét támasztotta fel, majd Cippórát, Mózes asszonyát. "Azok számára, akik, mint én, a rasszizmus ellen harcolnak, Sába királynője az első színes bőrű, aki a fehér világ mítikus világába a főbejáraton keresztül lépett be" - tette hozzá Halter.
Sába királynője egy rövid szakaszban jelenik meg a Bibliában, amikor látogatást tesz Salamon királynál Jeruzsálemben. E találkozást Etiópiában a császárok dinasztiájának megalapozásaként tartják számon, mert az afrikai ország történetírói szerint a két uralkodónak született egy gyermeke, Menelik, és ő lett Etiópia első, törvényalkotó királya. "Sába királynőjének története része örökségünknek, genealógiánknak. Elment tanulni Salamon királyhoz, a kor legbölcsebb királyához, hogy hazavigye e tudást Etiópiába. Ez számunkra nem mítosz" - mondja Mariam Senna, a néhai Hailé Szelasszié császár unokája.
Halter felkereste az etióp királyság híres helyeit, ahol egymásra találnak a mítoszok és a történelem: ezek Gondár, Akszúm és Lalibela voltak. A közelmúltban Akszúmban német régészek állítólag megtalálták Sába királynője palotájának romjait. Az i.e. 10. századi maradványok az ásatásokat végző hamburgi egyetem kutatói szerint egy keresztény király palotájának romjai alatt rejtőztek. Ezzel a véleménnyel azonban nem minden archeológus ért egyet. Francois Xavier Fauvelle, az addisz-abebai francia intézet vezetője szerint egyelőre semmi bizonyíték nincs arra, hogy valóban Sába királynőjének palotáját találták volna meg.
A tudós egyúttal emlékeztet arra, hogy az eddigi régészeti és epigráfiai kutatások arra utalnak, hogy Sába királynőjének legendája Szaúd-Arábiában született meg, ráadásul Sába királyságára vonatkozólag vannak dokumentumok az ókori Jemenből. "Legendák keringtek a Vörös-tenger mindkét partján, ugyanúgy, ahogyan nyelvek és vallások is. Etiópia, a világ egyik legrégibb keresztény országa, ősi bibliamagyarázatok alapján tette magáévá Sába királynőjét" - hangsúlyozta Fauvelle.
Marek Haltert mindez nem zavarja. "Mesélő vagyok. Álmot viszek az embereknek, és megosztok velük néhány ismeretet. Úgy gondolom, hogy azok, akik elolvassák ezt a könyvet, nem úgy fognak fekete szomszédukra tekinteni, mint eddig. Rehabilitálni akartam a nő imázsát a három nagy monoteista vallásban: ma Franciaországban a bevándorlóknak szüksége van olyan modellekre, amelyek saját kultúrájukból erednek" - mondja az író, aki egyben a külvárosokban élő nők jogaiért harcoló "Sem kurvák, sem alávetettek" (Ni Putes, Ni Soumises) nevű szervezet patrónusa.
Számára fontos emlékeztetni arra, hogy Afrika "a törvénytáblák őre."Sába királynőjének történetével a máról is beszélek: védőbeszéd ez a rasszizmus ellen" - mondta a lengyelországi zsidó szülőktől származó Marek Halter.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05