Megérkeztek Zanglába a kolostormentő magyarok
2008. augusztus 13. 10:32
Megérkezett Zanglába az a hattagú expedíció, amely a Nyugat-Tibetben (Indiában) levő, kiemelt fontosságú magyar emlékhely megmentésére szerveződött.
Korábban
A mentőcsapat első dolga volt, hogy elvégezze az épület bejárását és rögzítse a tavaly óta lezajlott változásokat, vagyis a romlást. Fölmérik, hogy a Budapesten elkészített helyreállítási menetrenden mit kell majd változtatniuk.
Irimiás Balázs tokiói építész doktorandusz tavaly biciklivel járta be az utat és adott vészjelzést a kolostor állapotáról, mert az anyagtéglából, helyi építési módszerekkel fölhúzott kolostor egy ideje már beázik és egyharmada romos, ráadásul lakatlan.
Szerinte keservesen jutottak föl a 4 ezer méteres hágókon keresztül Zanglába, mert míg korábban terepjárót bérelve el lehetett jutni a faluba, addig most taxitársaságok alakulnak, s csak velük, kétszer is autót váltva, az utat éjszakára megszakítva, sokkal hosszabb idő alatt és drágábban jutottak el a céljukig, Zanglába. Mielőtt fölértek volna a kolostorig, 3 napot töltöttek akklimatizálódással az Indus folyó völgyében, ahol bejárták a jelentősebb épületeket, és hosszan konzultáltak a Tibet Heritage Fund alapítójával és szakembereivel.
Ez az alapítvány Ladakban és Tibetben végzett restaurálási munkákat. Lehben, Nyugat-Tibet központjában, a célállomás előtti nagyobb településen megmutatták nekik a nemrég befejezett helyreállítási munkáikat. Az alapítvány szakemberei készségesen megosztották tapasztalataikat a magyar expedícióval.
A magyar csapat önkéntesekből áll: Irimiás Balázs és Nagy Olga Tokióban tanuló építészek, Barcza Gergő budapesti építészhallgató, Olosz Emese, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) statikusa, Gulyás Tibor operatőr és Samin Etienne, francia építész. Maguk fedezik az útiköltséget és saját ellátásukat, a renováláshoz, elsőként a tető javításához adományokból látnak hozzá, mert a zord idő miatt csak augusztusban, szeptemberben és október elején lehet dolgozni Zanglában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap