Datálták Stonehenge prototípusát
2008. június 12. 13:19
A Manchesteri Egyetem kutatói jutottak arra a következtetésre, hogy a Cursus nevet viselő prehisztorikus építmény nagyjából 500 évvel lehet idősebb a megalitikus kőkörnél.
Korábban
A Stonehenge körül elterülő wiltshire-i vidéken, Dél-Anglia szívében sok, a történelem előtti korokból fennmaradt építmény található; Woodhenge, Dutrington Walls, Cursus és több mint 350 sírdomb őrzi az itt élt félnomád pásztorközösségek emlékét, akik állatokat tenyésztettek, búzát termesztettek, és a Salisbury síkságon imádták isteneiket.
A legutóbbi ásatásokra a múlt nyáron került sor, amikor öt angol egyetem végzett munkálatokat a körnél a National Geographic Society és az Arts and Histories Research Council támogatásával. Akkor találtak egy őskori eszközt is, amelynek datálása meglepő eredményeket hozott. Amikor ugyanis elvégezték a radiokarbon vizsgálatokat, kiderült, hogy az a korábban gondoltnál sokkal régebbi, azaz nagyjából i.e. 3600 és 3300 között készíthették.
Thomas szerint az építmények egy összefüggő hálózatot alkothattak, és ezek közé tartozott a később megépített Stonehenge is. A kutató a korábban folytatott vizsgálatokra utalva jelentette ki, hogy bár Stonehenge első építőinek megjelenését minden bizonnyal sikerülhet datálni, az már most is biztos lehet, hogy a Cursus mintegy előtanulmány lehetett a neolitikus Lourdes-nak is tartott építményhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap