Bemutatták a Nagy Imre-per digitalizált dokumentumait
2008. június 6. 17:20
Sajtótájékoztatón mutatták be a fél évszázaddal ezelőtti Nagy Imre-per dokumentumainak digitalizált változatát a Magyar Országos Levéltárban (MOL) pénteken.
Korábban
Szabad folyást kellett engedni az igazságszolgáltatásnak
A digitalizálásban közreműködött az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Történelmi Interjúk Tára és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, ahonnan az egyik kivégzettre, Szilágyi Józsefre vonatkozó dokumentumok kerültek elő. Monok István, az OSZK főigazgatója arról beszélt: a teljes forrásanyag és szakirodalom ismeretében "talán meg fogunk lepődni, hogy ki, mikor, mit írt" a fél évszázaddal ezelőtti eseményekről.
Nagy Imrét 1958. június 15-én államellenes szervezkedés és hazaárulás vádjával ítélte halálra a népbíróság, és másnap honvédelmi miniszterével, Maléter Pállal és Gimes Miklós újságíróval együtt kivégezték. Vádlott társai közül Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere 1957 végén meghalt a börtönben, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságának egyik vezetőjét pedig elkülönített perben halálra ítélték, és 1958. április 24-én kivégezték.
Szilágyi József a perben kezdettől fogva annak törvénysértő mivoltát hangoztatta, és nyilvános tárgyalást kért. Határozott kiállása miatt a per 1958. február 6-i félbeszakítása után ügyét elkülönítették. A februári félbeszakítás oka egyébként a "nemzetközi helyzetre" hivatkozó szovjet kérés volt. Már Losonczy Géza börtönben bekövetkezett halála és Szilágyi József kivégzése után, június 9-én folytatódott a per Nagy Imre és többi társa ellen. Szabó Csaba elmondta: a február 5-6-i tárgyalásról készült filmfelvételek és a 6-i tárgyalás hanganyaga nincs meg. Újdonság viszont a Szilágyi-per hangfelvétele az április tárgyalásokról.
A MOL-ban fél évtizede intenzíven zajló digitalizálásról a főigazgató-helyettes elmondta: a www.digitarchiv.hu címen alig két százalék kivételével már a nyilvánosság számára is hozzáférhetők az állampárt vezető testületeinek a dokumentumai. A sajtótájékoztatón emellett több percet lejátszottak a Nagy Imre-per digitalizált hanganyagából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap