2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Szíriai várat ásnak a magyar régészek

2007. november 23. 15:00

A 11. században indított keresztes hadjáratok során a Szentföld védelmére hatalmas várakat építettek, amelyek közül Margat az egyik legnagyobb. Ebben a várban kezdte meg október elején a feltáró munkát a Szír-Magyar Régészeti Misszió - derül ki a Múlt-kor második évfolyamának tizenegyedik adásából.

"Minden embernek két hazája van: a szülőföldje és Szíria." A Louvre igazgatójának szavai találóak: Damaszkusz a világ egyik legrégibb városa, ahol kultúrák sora épült egymásra. A bazár utcája egyenesen az Omajjád mecsethez vezet, amely az iszlám negyedik legszentebb helye, mellesleg Keresztelő Szent János bazilikájára épült. A keresztény negyedben pedig ma is áll az a ház, ahol Szent Pál menedéket lelt a damaszkuszi úton történt megtérése után.



A 11. században indított keresztes hadjáratok ezt a szent földet akarták visszaszerezni, majd ennek védelmére építették keresztes váraikat, amelyek közül Margat az egyik legnagyobb. Ebben a várban kezdte meg október elején a feltáró munkát a Szír-Magyar Régészeti Misszió.

Major Balázs régész szerint "Margat vára a szíriai tengerparti régió egyik stratégiailag legfontosabb pontján épül. Ott, ahol a hegyek közvetlenül kifutnak a tengerpartra. Egy magas, kihalt vulkáni kúpra épül a vár". Ezt 'Afīf Ma'ruf régész, a Tartúsz megyei Régészeti Igazgatóság munkatársa egészíti ki, aki szerint "tudományos kutatás és két nagy felújítási projekt is zajlik egyszerre. Az állagmegóvási munkák egyikét a Régészeti Igazgatóság, a másikat az európai uniós Eumed program finanszírozza. A szír-magyar missziónak - a szakmai munkán túl - fontos feladata az is, hogy kiképezze a szír régészeti utánpótlást, és így a szír szakemberek önállóan folytathassák majd az itt megkezdett munkát".

Az úgynevezett terasz tudományos feltárását a déli oldalon a szír fél kérte a missziótól, hogy aztán, még az őszi esők előtt, leszigetelhessék az alatta lévő termek megroggyant boltozatát. Az idő sürget, mert a viharok már most egyre gyakoribbak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár