Teng Hsziao-ping
2007. október 4. 16:07
(1904 - 1997)
Teng Hsziao-ping, kínai kommunista politikus és államférfi 1904-ben született Kuangnanban.
Középiskolai tanulmányainak elvégzése után, 1920-ban Franciaországba utazott, ahol vendégmunkásként dolgozott egy cipőgyárban. Itt ismerkedett meg a marxista eszmékkel és Csou En-lajjal. 1924-ben együtt léptek be a Kínai Kommunista Pártba. 1926-ban felforgató tevékenység miatt elfogatóparancsot adtak ki Teng ellen, mire ő Moszkvába szökött, ahol a Komintern által létrehozott Szun Jat-szen Egyetemen ideológiai és fegyveres kiképzést kapott. 1927-ben visszatért Kínába, ahol csatlakozott Mao Ce-tunghoz a Kuomintang elleni harcban. 1934-re Teng a kínai kommunista mozgalom ismert vezetői közé tartozott, Mao legközelebbi harcostársaként és a KKP főtitkáraként részt vett 1934-1935-ben az ún. „hosszú menetelés”-ben, majd a kínai felszabadító hadsereg egyik irányítójaként végigharcolta 1937-1945 között a japán-kínai háborút és 1945-1949 között a harmadik polgárháborút is. 1945-től tagja a KKP Központi Bizottságának, és egyben Szecsuán tartomány első számú embere. 1952-től miniszterelnök-helyettes, ill. gazdasági és pénzügyminiszter. 1955-ben tagja lett a KKP Politikai Bizottságának, 1956-ban személyesen irányította a száz virág kampányt.
Az 1950-es évek végére Teng a kínai vezetés harmadik embere lett Mao és Liu Sao-csi mögött (a rangsorban megelőzte Csou En-lajt is). 1967-ben, a kulturális forradalom idején, mint revizionistát leváltották pártfunkcióiból, és egy déli tartományba száműzték. 1973-ban Mao visszahívta, hogy segítsen rendet teremteni, ismét KB- és PB-tag lett, 1975-ben első miniszterelnök-helyettessé és vezérkari főnökké választották. 1976-ban - Csou En-laj és Mao Ce-tung halála után - a „négyek bandája”, amelyet Mao özvegye, Csiang Csing vezetett, ismét félreállították Tenget. 1977-ben ismét rehabilitálták, és az ország vezető politikusa lett. 1978-ban a Kínai Népi Politikai Tanácskozó testület elnökévé választották.
1980-ban lemondott vezérkari főnöki és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, ám Kína erős embere maradt, megerősítette az ország vezető hatalmi fórumai feletti ellenőrzését. Meghirdette a négy modernizáció elvét, a kínai „nyitás” embere lett. 1987-ben távozott a KKP Politikai és Központi Bizottságából, de ténylegesen ő irányította Kínát: Kis kormányosnak nevezték, részint alacsony termete miatt, részint utalással Maóra, aki a Nagy Kormányos volt. 1989-ben a Tienanmen téri vérengzés ugyan megakasztotta a nyugati kapcsolatokat, de 1992-től Teng irányításával tovább folytatódott a nyitási folyamat.
Haláláig Teng Hsziao-ping maradt a kínai politika irányítója, 1997. február 18-án halt meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása 12:29
- Újabb Munkácsy-alkotással bővült Pákh Imre gyűjteménye 11:28
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra 09:50
- 35 kilométert autózott a Holdon az Apollo–17 legénysége 08:20
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában tegnap
- Bizalmatlansággal fogadták a szabadságharc vezetői Bem Józsefet tegnap
- Hogyan fogadta az amerikai sajtó az 1. világháború kitörését? tegnap
- Juntája tagjait is lefokozta a puccsal hatalomra került Pinochet tábornok tegnap