Elkészült Bukarest földrengés-térképe
2007. január 3. 15:00
Magyarország szerencsére nem tartozik a komolyabb rengések által veszélyeztetett területek közé, ám Romániában a XX. században több mint száz, az 5-ös fokozatnál erősebb földrengés történt.
Korábban
A földrengések városa: Bukarest
A 2006-os év egyik utolsó hazai `szenzációja` a szilveszteri földrengés volt. A Közép-Magyarországon és Budapesten is érezhetõ, 4,1-es erősségű földmozgást azonban - noha egyes helyeken még károkat is okozott - sokan még csak észre sem vették. Magyarország szerencsére nem tartozik a komolyabb rengések által veszélyeztetett területek közé, ám keleti szomszédunkra ez már nem annyira érvényes. Annyira nem, hogy nemrég még Bukarest földrengés-térképét is elkészítették.
A román főváros így az első európai főváros lett, amely rendelkezik efféle, a földrengés során a föld mozgásának sebességét bemutató térképpel. A Geofizikai Intézet kutatásai eredményeképp elkészült térkép 14 zónát különböztet meg Bukarest területén. A Cotidianul napilap idézi az intézet igazgatóját, aki szerint "nincs rossz vagy jó talaj Bukarestben", azaz mindenhol lehet építkezni, de nem árt, ha a tervezők szem előtt tartják ezeket a tényeket. Az igazgató megjegyezte, hogy már Isztambulból is megkeresték őket egy hasonló térkép elkészítése ügyében.
A Cotidianul közzétette az I., II. és III. szeizmikus kockázatú bukaresti épületek listáját is. A két háború közötti időszakban emelt épületekről köztudott volt, hogy veszélyeztetettek, ám kiderült, hogy a kommunista időszakban, a hatvanas és hetvenes években - gyakran sietve - felépített tömböket is, sőt, a napilap szerint egész negyedeket fenyeget egy esetleges erősebb földmozgás. Az I. kategóriába azok az épületek kerültek, amelyek egy, a Richter-skála szerinti 7-es fokozatú földrengés során összedőlhetnek - a városközpont ebben az esetben igen komoly károkat szenvedne. |
Romániában viszonylag gyakran mozog a föld. Egy összeállítás szerint a XX. században több mint száz, az 5-ös fokozatnál erősebb földrengés sújtotta az országot. Ezek közül két igazán súlyos földmozgásra került sor - mindkettő epicentruma a Keleti-Kárpátok előterében fekvő Vranceában volt - amelyek során több ezer ember vesztette életét, illetve lakhelyét: 1940-ben és 1977-ben.
Az 1940. november 10-én bekövetkezett 7,4-es erősségű rengés körülbelül 1000 halálos áldozattal és vagy négyszer annyi sebesülttel járt az ország egész területén, főképp Moldvában. Bukarestben vagy 300 emberéletet követelt a katasztrófa, jó részük a főváros egyik meghatározó toronyháza - a 14 emeletes, vasbeton szerkezetű "Carlton-tömb" - összeomlása során halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.