Szlovák bérgyilkos szolgálta a miniszterelnöki hivatalt 1848-ban

1848 szeptemberében egy fiatal szlovák értelmiségi politikai bérgyilkosnak jelentkezett a Batthány vezette magyar kormánynál.

A szlovák nemzeti mozgalom letörésére ajánlkoztak

Az 1848-1849-es magyarországi forradalom és szabadságharc egyik legszomorúbb jelensége volt az országban élõ nemzetiségek között kialakult polgárháború.

A legismertebb és legjelentősebb fegyveres megmozdulások a Jellasics bán által vezetett délszláv, valamint az erdélyi román nemzeti mozgalmakhoz köthetők. Ezzel szemben a szlovák nemzeti politikusok (Ludovít Stúr, Michal Miloslav Hodza és Jozef Miloslav Hurban) nem tudtak akkora tömeget megmozgatni, a szlovák lakosság ugyanis többnyire megelégedett az áprilisi törvények eredményeivel, illetve a Batthyány-kormány felső-magyarországi intézkedéseivel, amelyben ingyenesen jutottak vetőmaghoz az előző évben éhínség sújtotta megyék.

Stur és Hurban - ismerje meg a szlovák-magyar távolság forrásait!

A Batthyány-kormány ezért nem mozgósított komolyabb erőket a szeptemberben kezdődött szlovák felkelés leverésére, hanem ezt rábízták a helybeli nemzetőrökre, a szlovák politikusokat pedig egyszerű császárpárti agitátoroknak, lázítóknak tekintették. Legfőképpen pedig Hurbant, a Nyitra megyei evangélikus lelkészt, aki a felkelés vezetésének katonai részét vállalta el.

1848 szeptember végén a szlovák származású fiatal újságíró, Mácsay Mihály a következő levelet küldte a miniszterelnöknek: "Hazánk tótajkú lakosait saját nemzetünk ellenébe lázító Hurban működései percenként iszonyúbbak kezdvén lenni, elhatározám magam arra, miszerint megnevezett lázítót vagy élve az igazság szigorúságának átadjam, vagy pedig, - ha elfogatása nem sikerülne, - őt szennyes életétől megfosszam". Ehhez pedig azt kéri, hogy a kormány fedezze a költségeit, és adjon mellé megfelelő katonai erőt.

Mácsay tehát politikai bérgyilkosnak ajánlkozott fel, amit a miniszterelnöki hivatal el is fogadott - hiszen Hurbant nem politikusnak, hanem egyszerű, hazaárulásban vétkes bűnözőnek tekintették - és Jeszenák János bárót kérte meg, hogy adjon megfelelő katonai erőt a feladat teljesítésére. Jeszenák azonban visszautasította ezt, mondván, hogy nem tudja garantálni a bérgyilkos testi épségét a Hurban által vezetett egység ellen irányuló hadműveletek alatt.

Mácsay terve a szabadságharc folyamán később sem sikerült, Jozef Miloslav Hurban 1888-ban bekövetkezett haláláig a szlovák nemzeti mozgalom egyik meghatározó vezető alakja volt.

(Forrás: Steier Lajos: A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben. Kiadta és magyarázatokkal ellátta Steier Lajos. II. Okmánytár. Budapest, 1937. 115-116.)

A szlovákok aradi vértanúi

A tizenhárom mártirhalált halt tábornok fontos helyet foglal el a magyar nemzettudatban. Kevesen tudják azonban, hogy a szlovák nemzeti panteonban is állnak hozzájuk hasonló nemzeti hősök, akiket 1848-ban nemzetük szabadságáért harcolva az aradi vértanúkhoz hasonlóan kivégeztek, ám őket - a magyar hatóságok.

Ján Francisci, a szlovák felkelés egyik kapitánya

A szlovák történeti emlékezet 1848-at a nemzeti függetlenségért vivott első fegyveres küzdelemnek tekinti. 1848 nyarán néhány szlovák értelmiségi úgy döntött, hogy nemzeti sérelmeiket és követeléseiket már nem tudják az adott keretek között, tehát az országgyűlésben és a megyékben orvosolni. Ezért a szerbekhez és a horvátokhoz hasonlóan ők is a fegyveres fellépés mellett döntöttek. Kivülről kapott anyagi támogatással szeptember végén meginditották a hadműveleteket. Pozsonytól északra, a morva határon keresztül jöttek be, és a Kis-Kárpátoktól nyugatra eső területen, Miava környékén alakitották ki a szlovák felkelés bázisát. A felkelés katonai vezetője Jozef Miloslav Hurban volt, aki, mint evangélikus lelkész, gyújtó hatású beszédekkel próbálta meg a szlovák népet a felkelők zászlója alá hivni.

Ám a felkelők reményei ellenére a nép nem özönlött a táborba, nem sikerült megszólitani a szlovák paraszti, kisiparosi rétegeket. Számukra ugyanis az áprilisi törvények elegendő kedvezményt adtak, a modern szlovák nemzettudat pedig még csak kialakulóban volt, igy erre alapozva sem lehetett növelni a felkelők számát. A magyar katonai hatóságok és a helyi, nyitramegyei nemzetőrség a felkelés kezdete után 10 nappal, szeptember végén kiűzte a szlovák légiót az országhatáron túlra. Csupán néhányan maradtak ott, néhány fiatalember, akik túlságosan komolyanvették a nagypolitika jelszavait.

Egyikük a 25 éves Viliam Sulek, a szlovák felkelés vezetői által megalapitott Szlovák Nemzeti Tanács futára, hirvivője volt, másikuk Karol Holuby, egy evangélikus lelkész 20 éves fia. Ő nemrég fejezte be gimnáziumi tanulmányait, 1848 őszén pedig a felkelők élelmezéséért és toborzásáért felelt, tehát fontos szervező feladatot vállalt. Ezért nem csoda, hogy amikor a magyar hatóságok, pontosabban Jeszenák János nyitrai főispán és kormánybiztos az eset kivizsgálásához fogtak, számos, Holubyt és Suleket terhelő tanúvallomás született. Ezek nyomán, példát statuálandó halálos itélet hoztak, és Suleket 1848. október 20-án, Holubyt pedig 26-án kivégezték.

A két szerencsétlenül járt, hazaárulásért elitélt fiatalember ugyanakkor nem került annyira előkelő helyre a szlovák nemzeti panteonban, mint az aradi tizenhárom a magyarban. Igaz, haláluk után két évvel már szomorújáték született történetükből, ám komolyabban csak szaktörténészek (illetve szélsőséges, nacionalista szervezetek) érdeklődnek irántuk.

(Forrás: Daniel Rapant: Slovenské povstanie roku 1848-49. II/3. 68 -120. (a tanúvallomások dokumentumai); Gabriel Viktor: 1848-1849 legendája a szlovák történetírásban. Kalligram,Pozsony, 1999.)

Demmel József - Terra Recognita Alapítvány