A magyar egyháztörténet forrásai az új e-folyóiratban
2006. március 22. 10:00
A Múlt-kor periodikájának legújabb száma a Pécsi Egyháztörténeti Intézet szervezésében tavaly ősszel tartott konferencia előadásainak anyagát adja közre.
Korábban
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2005. májusában önálló szervezeti egységként született meg a Pécsi Egyháztörténeti Intézet. Létrehívását az tette szükségessé, hogy a főiskolán folyó oktatásban az egyháztörténet hangsúlyosabb szerepet kapjon.
A legújabb kutatási eredmények megismertetése és tudományos kapcsolatépítés céljából az intézet évente tudományos összejöveteleket, konferenciákat szervez, és ezek anyagát nyomtatásban is megjelenteti. 2005. szeptember 26-án a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán "A Pécsi egyházmegye történetére vonatkozó források és levéltárak" címmel rendeztek konferenciát.
Az intézet idén szeptemberben egy regionális keretekben maradó rendtörténeti konferenciát kíván megszervezni. A távlati tervek között szerepel egy az egyházmegye etnikai sokszínségével, egy a hangsúlyosan koraújkorral foglalkozó, valamint a legújabb plébániatörténeti kutatások eredményeit bemutató tudományos ülésnek kíván teret adni. Ezeknek a rendezvényeknek a legfontosabb célja a hallgatók megismertetése a legújabb kutatási eredményekkel, valamint, hogy a nyomtatásban megjelenő anyagok későbbi kutatások alapjaivá válhassanak. (További részletek: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2005/3-4. 185-189)
A tavaly őszi tanácskozás előadásai most a Múlt-kor e-folyóirata 4. évfolyamának 1. számában olvashatók, azok jegyzetelt változatát pedig az Intézet hamarosan kötetbe rendezve jelenteti meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)