7 végzetes pillanat

Despot vajda hatalomra kerülése és bukása

2005. november 27. 16:34 Voloncs László

Johannes Basilicus sikertörténete a XVI. századi Erdély, Havasalföld és Moldva kapcsolatának nagyon érdekes színfoltja. Életpályáján keresztül jól szemügyre vehetjük a három fejedelemség korabeli viszonyait a nagyhatalmi politika kereszttüzében. Hogyan érhetett a Moldva fejedelmi trónjáig egy görög kalandor karrierjének építésében?

Johannes Basilicus egy görög hajókormányos fiaként látta meg a napvilágot Kréta szigetén, hogy pontosan mikor, azt nem tudni, mivel még történetírója, a neves protestáns tanító, Johann Sommer sem említi a róla írott munkájában (,mely 1587-ben jelent meg Wittenbergben, és 1572-1574 körül keletkezhetett). Mikor egy Jacobus nevű kapitány Chios szigetén zsoldosokat toborzott V. Károly megbízásából a Moreai félszigeten fekvő Coron védelmére, az alig tíz éves fiatalt apja a kapitány gondjaira bízta. Jacobus a Heraclidák utódjának, valamint Paros és Samos szigetek urának vallotta magát. Ez a Jacobus Heraclides néhány görög zsoldos parancsnokaként a magához vett ifjút, Coron eleste után Németalföldre vitte magával, s ott taníttatta. Az idők során megkedvelvén, halálos ágyán fiává fogadta, és rokonai gondjára bízta. A maga után hagyott nem túl nagy vagyont a családtagok hamar szétosztották egymás közt, s Basilicus számára csupán Jacobus V. Károlytól kapott adománylevele maradt, amely a zsoldosvezér számára tulajdonjogot biztosított az említett égei tengeri szigetek felett, melyek gyakorlati megszerzésére ebben az időben még csak remény sem volt. A további hátrahagyott jelentéktelen iratok között voltak olyanok is, melyekben doktorok, protonotáriusok, koszorús költők kinevezésére jogosítottak fel az odaadományozott területeken.

Basilicus leleményességét igazolta, hogy ezen okiratokkal ügyesen sáfárkodott. Egyre inkább a nevelője jól csengő nevét kezdte használni az őt nem ismerő emberek között. Egy ideig még a görög lovasok között zsoldoskodott, majd később Mária királyné udvarába került, és Belgiumban, valamint Franciaországban teljesített szolgálatot. 1555-ben már nincs spanyol szolgálatban. Barátjával együtt a wittenbergi egyetemre ment, ahol matematikát és asztronómiát tanult. (Magát ez idő tájt Diassorinus Jakabnak nevezte.) Melanchtonnal levelezett, és protestáns fejedelmek kegyeit kereste. Már ekkor tanújelét adta híres meggyőzőerejének, melynek köszönhette, hogy a mindenkori környezetével megkedveltesse magát, s ügyének mindig legyen támogatója. A német költők közül sokan dicshimnuszokat írtak róla, kit patrónusuknak tartottak. Ugyanakkor szintén már e tájt világossá vált jellemének másik állandó jellemzője, az állandó pénzavar. Wittenbergből is ez hajtotta el, szerencséjére Melanchton ajánlólevele útján 1556-ban Poroszországba, a Brandenburgi Albert udvarába került átmenetileg. Rövid ittlétet követően, 1557-ben Lengyelországba indult szerencsét próbálni. Zsigmond Ágost udvarában szintén hamar sikerült magáról kedvező képet alakítani, és jó kapcsolatokat épített ki a lengyel nemesség több tagjával, többek közt Mikolaj Radziwill herceggel, ki a radikális protestáns irányzat támogatója volt.

A lengyelországi tartózkodás meghatározó volt a további sorsát illetőleg, mert itt ismerkedett meg igazán a közép-kelet európai hatalmi viszonyokkal, s valószínűleg ugyancsak itt kötött szoros ismeretséget Laski Alberttel, Laski Jeromos kíváló diplomata fiával. Előbbi támogatása nélkülözhetetlen volt későbbi moldvai akciója végrehajtásában. Basilicus magát mindig is többre tartva a fejedelmi, királyi udvarokban legyeskedőktől Lengyelországban értesülvén a Moldvában uralkodó állapotokról, 1558-ban a román fejedelemségbe utazott, hogy nagyszabású terveit megvalósítsa.

Moldvában ekkor Alexandru Lăpuşneanu fejedelem uralkodott, kinek feleségéről, Roxandaról megnyerő modorának köszönhetően bebizonyította, hogy vele távoli rokonságban áll. Ahogy Sommer írja, a két nép, - a görög és a román - Európa szélén együtt élt, s mindketten fejedelmi családból származnak. Alexandru vajdát a bojárok alacsony származása miatt nem kedvelték, s azt, hogy egy előkelő feleséget szerezvén a vajdai méltóságig jutott. Alexandru miután trónra lépett, hamar elfelejtette korábbi támogatói nevét, és kivétel nélkül sanyargatott. Mint ahogy Tallóczy Lajos is megjegyzi, Moldva ekkoriban a kalandorok számára a lehetőségek hazájának számított. A hatalom kizárólagosan a vajdai címet birtoklóé, amennyiben a környező nagyhatalmak közül a legdominánsabb támogatását bírta. (Jelen korszak esetén köztudottan a Török Birodalom ez a domináns nagyhatalom.) A vajda hatalmát növelte, mint akár Erdély esetén is, övé volt az egyetlen nagyobb ütőképes hadsereg a vajdaságban, valamint állandó jelleggel török, tatár seregtestek is állomásoztak. A vajdák gyorsan váltogatták egymást. A tapasztalat azt mutatta, hogy vagy elnyomott, vagy elnyomták.

Basilicus ezt a helyzetet jól látva azonnal bevetette magát hatalom megszerzésének előkészületeibe. Az elégedetlenkedő bojárok bizalmát volt a legkönnyebb talán megnyerni, emellett nagy erőkkel ismerkedett a román nyelvvel, melyről Sommer is megjegyzi, hogy a későbbiekben jól elsajátított. (Kíváló nyelvérzéke mindig is jó alapot szolgált céljai elérésére. Tudott még görögül, latinul, németül és olaszul.) A nép között pedig nehéz életkörülményeken sajnálkozva járt-kelt. Alexandru vajda megérezvén a `jó rokon` valódi szándékát, elüldözte. Így néhány hónapos moldvai ottlétet követően Brassóba menekült, ahol szinte csupán csak azért állt meg, hogy a történetírója által is később közölt családfáját kidolgozza és kinyomtassa `Arbor illustrissimae Heraclidarum familiae` címmel.

Ezt követően Késmárkra indult, ahol barátjánál és szövetségesénél, Laski Albertnél talált menedéket. Nagyszabású terveit is valószínűleg itt dolgozta ki, melyeknek csupán első lépcsőjét képezték Moldva vajdai címének megszerzése. Laski, ki az atyai örökség és házasság útján (Serédy György özvegyét vette feleségül) fél Szepességet birtokolta a görög szavainak, s hitegetéseinek hitelt adva örömmel állott a moldvai vállalkozás mögé. Basilicusszal együtt úgy vélték elég egy kisebb sereget felszerelni, mellyel meglepetésszerű győzelmet arathatnak, s a korábban megpuhított moldvai közvélemény hamar meghódolásra kényszeríti a területet.

1560 őszén, ahogy Hain Gáspár lőcsei krónikájában megemlékezik, Basilicus és Laski egy kisebb (200-300 fő) csapattal (zömében lengyel és magyar zsoldosokkal), s mindössze kilenc ágyúval Erdély megkerülésével, lengyel területen kísérelték meg az átkelést Moldva felé. E kicsiny had készülődése, és vonulása sem tudott hír nélkül lezajlódni. II. Zsigmond Ágost lengyel király értesülvén ezen katonai akcióról jobbnak látta, hogy területén ne engedje át a lengyel-magyar csapatokat, hogy azok megdöntsék a török hűbéresének a hatalmát Moldvában, s esetleges magára vonja a Porta haragját, casus bellinek nevezze a lengyel engedékenységet. Zsigmond Ágost ezért utasítást adott Ruténföld palatinusának, Mikolaj Sieniawskinak, hogy minden eszközzel kergesse szét a Moldvára támadó erőket. Sieniawski ennek a parancsnak eleget tett, s úgy megfutamította a Basilicus csapatait, hogy azok ágyúkat, s minden egyéb felszerelést hátrahagyva magyar területre menekültek.

Basilicus eredeti céljától el nem tántorodva, igyekezett ebből a katonai akcióból a megfelelő következtetéseket levonni. Tudta, tervének végrehajtására nagyobb lélegzetvételű katonai akcióra van szükség, mely nem nélkülöz egy nálánál jobb hadvezért, s mindenekelőtt jóval több pénzt egy nagyobb hadsereg kiállítására. A visszavonulás közben így jutott Kassára, ahol a kapitány ekkor Zay Ferenc volt. Már mondanom sem kell, hogy az ő bizalmába is sikerült beférkőznie a művelt idegennek, s tengernyi ígéreteivel megnyerte Ferdinánd korábbi isztambuli követét. Megingathatatlan hűségével, és korábbi szolgálatai nyomán (Mohács óta Habsburg zászló alatt harcolt, követként Verancsics Antallal Isztambulban (1552) ) Zay szava meghatározó jelleggel bírt Bécsben, melynek hátterében levelet írt Ferdinánd királynak figyelmébe ajánlva Moldva megszerzésének könnyű lehetőségét. Az összekötő szerepet a tervet támogatók és Bécs között Torday Zsigmond, a felső-magyarországi jövedelmek királyi igazgatója vállalta. Az idős Ferdinánd azonban óvatos volt, és szerette volna elkerülni, hogy egy esetleges kaland visszájára fordulva a török rosszindulatát kivívja. A kételyeket Zay több levéllel igyekezett eloszlatni, melyet Eudoxiu Hurmuzaki forrásgyűjteményében ma megtalálhatók.

A kialakult helyzetet Alexandru vajda sem nézte ölbe tett kézzel, és levelet írt Zrínyi Miklósnak, akit azonban a feleségéhez valóban rokoni szálak fűztek (Barankovics család rokonai), annak érdekében, hogy győzze meg királyát, ne támogassa a görög vállalkozását. Mint azt Forgách Ferenc visszaemlékezéseiből is tudjuk, kérését finoman elhárította, hivatkozva a magyar királyok Moldva feletti jogaira, s ugyanakkor kinyilvánította, hogy nincs ellene ellenséges indulatokkal.
A királyi titkos tanácsban - melyben Draskovics György zágrábi, Forgách Ferenc váradi, Oláh Miklós esztergomi érsek, és Nádasdy Tamás nádor vett részt - ekkortájt azonban a Moldva elleni irányuló akciónak csupán Forgách Ferenc volt a támogatója. Nem véletlen, hiszen Várad és a Tiszántúl ekkor nem Habsburg kézen volt. A királyt végül ő győzte meg az ifjú Miksával egyetemben, aki a protestánsok támogatójának számított. Basilicus ígéretet tett a protestáns hit terjesztésére Moldvában. Azonban ennyi nem volt elég, mert Miksa ekkoron látni kívánta azokat az iratokat, melyekben V. Károly állítólag Basilicust megerősítette a korábban Heraclidesnek a két szigetre vonatkozó jogaiban, s melyekre oly sokszor, oly sok helyen hivatkozott. A görög erre szabadkozva sajnálkozott, hogy a dokumentumokat nem áll módjában bemutatni, de hivatkozott Pfinzik császári titkárra és több más hiteles személyre, kik ezen iratokat látták. Miksa lehet, hogy adott hitelt Basilicus szavainak, de legalábbis úgy tett. Az akció folyamodványként megcsillogtatták Erdély visszaszerzésének esélyét. Ferdinánd ezek után engedélyt adott a hadjárathoz szükséges zsoldosok toborzásához, és további támogatásként 8000 aranyat rendelt ki. Természetesen ennyi pénz nem volt elég egy ütőképes sereg felállításához, ezért Laski és Zay hitelezett Basilicusnak, ki busás hasznot ígért nekik siker esetén. (Utóbbi egész vagyonát lekötötte a vállalkozás érdekében.) A toborzott zsoldos had élére egy ízig vérig katonát, Székely Antalt nyerték meg, aki a túlerőtől sem retten, ha kell.

A felek a korábbi kudarcból tanulva, igyekeztek a vállalkozást a legnagyobb titokban tartani. Laski, hogy Alexandru figyelmét jobban elaltassa, Basilicus halálhírét keltette, és Késmárkon áltemetést rendezett Eközben Lőcsén gyűltek a hadak, ahol a fentebb említett Hain krónikájából tudjuk, hogy ágyúkat is öntöttek. ( 1 falcont, és 1 falconethet ) 1561 késő őszén a sereg elindult Moldva felé, számítva arra, hogy a vajdaságnak a török nem fog tudni azonnali támogatást nyújtani. (A létszámáról eltérő számadatok vannak, de kb. 2000 fő lehetett, melyek között volt magyar, lengyel, flandriai, olasz, német, cseh.) Az ellenséget annyira sikerült elaltatni, hogy a legyelek sem voltak felkészülve arra, hogy újból feltartóztassák az újabb Moldva elleni csapást. 1561 november 17-18 között a Verbiţanál lezajlott csatában Alexandru döntő vereséget szenvedett. Bár a vajda seregei nagyobb számban voltak jelen, az ágyúknak, és Székely Antal lélekjelenlétének köszönhetően - ,ki nem hagyta visszafordulni a csapatokat a lengyelek karmaiba kergetve - Basilicus előtt nyitva állt Moldva. Alexandru Törökországba menekült.

Basilicus Despot vajda néven Moldva ura lett. Nagy ígéreteit talán csak Székelylyel szemben tudta beváltani ( 6 falu, 600 Ft). Zay és más főbb támogatói irányában nem, vagy csak részlegesen tudta kielégíteni a vállalkozáshoz fűződő reményeket.
Despot vajdának a következő nagy falat uralmának elismertetése volt a Portán, hiszen tudta Isztambul közelebb van, mint Bécs. Hogy pontosa hogyan is zajlódtak a tárgyalások, és a török valójában minek köszönhetően engedett, erre vonatkozó információim sajnos nincsenek. De annyi bizonyos, hogy a fentebb már említett Hurmuzaki gyűjteményben találtam április 16.-ai követjelentést egy bizonyos Johann Belsiustól, mely alá támasztja azt, hogy a szultán valóban küldött 1562 márciusában egy levelet (litteras), melyben évi 40 000 arany évi adó fejében megteszi Moldva urává. (Sommertől lehet tudni az adó összegét.) Igaz a török követ még négy másik iratot is átnyújtott rejtve, de azoknak tartalma ismeretlen. (Johann Belsiust Martin Bergkoviczcal együtt küldte Ferdinánd Despothoz, hogy jelentsen annak ügyeiről.) Még arról is szól a követ, hogy a perzsák elleni hadjáratra a török támogatást vár Despottól (Tőle 80 000, a havasalöldi vajdától 100 000 aranyat.) Az új vajda sikerei nagyjából ezzel le is zárultak.

Hatalmának gyakorlásában ugyanis több nagyobb baklövést is elkövetett, mely törvényszerű bukásához vezetett. Nagy ígéretei miatt a kemény adóztatást nemhogy abbahagyta volna, hanem még egy rendkívüli adót is kivetett. A román szakirodalom tudni véli, hogy Despot vajda kiadott egy szabad vallásgyakorlatról szóló rendeletet. De ez csak arra szolgált, hogy a protestáns vallást az ortodox vallású lakosság között erőteljesen, a helyi - mármint a román - lakosok nem tetszése ellenére hirdethesse. (Kancellárja Orazio Curione, superintendense Jan Luzinski lengyel protestánsok voltak.) Továbbá az sem tett jót hírnevének, hogy a házasságkötés céljából tárgyalásokat lengyel urakkal - tehát nem ortodox vallású személyekkel - folytatott. A protestáns nemes, Marcin Zborowski leánya kezét szerette volna Despot vajda elnyerni. Mindezekből következik, hogy a románok azon rétege is, mely korábban nagy reményekkel viseltetett az új vajda iránt, most az is elfordult.

Szomszédjaival szintén Belsiustól származó jelentésből értesülünk, nem mindig törekedett a békére. A lengyelekkel egymás földjeit égettették. A tatárokkal szemben 1562 tavaszán éppen egy kisebb erődemonstrációt tart, s bár a havasalföldi vajda követeit nagy pompával fogadja, s a felkínált békeajánlatot szintén elfogadta Petru cel Tânărtől, a moldvai bojárok egyik 1563-as (okt.-nov.) leveléből kiderül, Despotnak jelöltje volt a havasalföldi trónra Nicolae Basarab személyében, kit csak Basaraboglu, vagy Basarabfinak hívtak. János Zsigmonddal egyfolytában üzengetnek egymással, egymást becsmérelve. (Despot leveleiben Csicsó és Küküllő várát követelte, mint moldvai birtokot) Mivel Despot távolabbi céljai közt szerepelt Erdély megszerzése, s esetleges a jövőben megüresedésre kerülő lengyel trón megkaparintása - mely János Zsigmond céljai közt is szerepelt -, jogosan tekintették egymást riválisnak. Korábbi oszlopos támogatóit cserbenhagyta. Tudjuk, hogy Zay Lengyelországban ekkoriban Despot ellen tüzelt. Aki ennek következtében egyre inkább elszigetelődött, és tulajdonképpen azzal, hogy Erdélyt a Habsburgoknak végül nem sikerült visszaszerezni, sorsa még inkább megpecsételődött.

A moldvai bojárok fentebb említett leveléből, melyet Ali Mustafa forrásgyűjteménye tartalmaz, megtudjuk, hogy Despot elleni belső összeesküvés 1563 augustusában aktivizálta magát, melynek eredményeképpen a bojárok felkelést szerveztek. (A felkelés részletei pontosan még nem tisztázódtak.) A vajda zömében magyar, székely csapatait Suceava várába szorították. Az eseményekre villámgyorsan reagált Dimitrie Wiszniowiecki kozák hetman, aki csapataival betört Moldvába abban a reményben, hogy a zavarosban halászva könnyem megszerezheti a vajdai trónt.

Amikor moldvaiak erről tudomást szereztek, rövid időre felhagytak Despot suceavai ostromlásával, és nyomban a lengyel ellen vonultak, akit sikerült legyőzniük, és elfogniuk. Despot így egy kis ideig lélegzetvételhez jutott, de nem használta ki. Sőt még saját katonáit is magára haragította, amikor a székelyek kapitányát, Dévai Pétert kivégeztette. Végül három hónapi ostrom után Suceavat a románok megvívták, s az összeesküvők vezére Ştefan Tomşa hetman - a vajda korábbi katonai vezetője - Despotot kivégeztette. Tomşat a moldvai bojárok vajdájuknak nevezték ki, akit viszont a török nem ismert el. A Porta a régi vajdát, Alexandru Lăpusneanut visszaküldte, melynek következtében Tomşa Lengyelországba menekült, ahol a lengyelek szultáni kérésre elfogták és megölték.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!