Antik lakoma időszerű fogásai az Ókorban
2005. augusztus 23. 11:00
Euripidész Médeiája
Euripidész Médeiája. Beszélgetés Zsámbéki Gábor rendezéséről (Katona József Színház, Budapest, 2004)
E beszélgetés szövegét olvasva végtelenül izgalmas kísérletbe csöppenhetünk bele: miképpen tudnak egymással értelmes párbeszédet folytatni az antik dráma értelmezésének két, egymástól gyökeresen eltérő válfaját űző szakemberek: a klasszika-filológusok és a színházi előadások létrehozói?
Karsai György egyetemi tanár - aki hosszú ideje fáradhatatlanul dolgozik az antik dráma tudományos és kulturális életre keltésének közelítésén - mindent megtett azért, hogy közös nyelvet teremtsen a beszélgetés résztvevői számára, akik szemmel láthatóan nagy örömüket lelték abban, hogy értelmező műveleteik interakcióba lépnek egy másik szakma egészen más értelmező műveleteivel.
Annyit megelőlegezhetünk, hogy a filológusoknak tetszett a Katona Médeia-előadása, az előadás létrehozóinak pedig tetszett a filológusok Médeia- és `Katona-Médeia`-interpretációja! Karsai György Zsámbéki Gáborral, az előadás rendezőjével, Ritoók Zsigmond akadémikussal, Szilágyi János György tudományos kutatóval, Bolonyai Gábor tanszékvezető egyetemi docenssel, Kiss Csaba rendezővel, valamint Khell Csörsszel, az előadás díszlettervezőjével folytatott beszélgetése példaértékű: az Ókor című folyóirat a maga részéről mindent megtesz azért, hogy efféle dialógusokat ösztönözzön a továbbiakban is.
A beszélgetés az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában olvasható
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.