Megszületett Théophile Gautier, a l'art pour l'art atyja
2004. szeptember 13. 12:06
Párizsban festészetet tanult, s csatlakozott a romantikus fiatalokhoz. 1833-ban született, Albertus című verses legendájával kivívta a kor leghaladóbb íróinak csodálatát, de még ugyanabban az évben kiadott, Az ifjú franciákban elhatárolta magát a romantikusok túlzásaitól. Legszebb verseit tartalmazó, 1852-ben megjelent Zománcok és kámeák című kötete lett a parnasszisták `bibliája`, s a mű igen erősen hatott Baudelaire-re is. A l,art pour l,art-ot dícsőítő nézeteit első híres regényében, az 1835-ben megjelent Maupin kisasszonyban fejtette ki. Másik jelentős regénye a Fracasse kapitány. Mindkét művet megfilmesítették, az utóbbit többek között Abel Gance is. Értékes tanulmányt írt Balzac, Hugo, Flaubert és Baudelaire művészetéről. Ő vette rá Zichy Mihályt, hogy állítsa ki képeit Párizsban. Szívesen elmélkedett a romantikus művészetről és irodalomról: A drámaírás története az utolsó negyedszázadban (1858); A festészet istenei és félistenei (1864). Három kötetben jelent meg Mai Parnasszus című versgyűjteménye. Halálakor (1872. október 23.) két költő is ódával búcsúzott tőle: az öreg Victor Hugo és a fiatal Mallarmé. Műveinek magyarra fordításában főként Babits, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor jeleskedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.