Történelem-hamisítás Hollywoodban

2004. augusztus 6.-Múlt-kor

Korábban is előfordult, hogy történészek bírálták Hollywood "történelem-szemléletét", ám most az angol történelmi örökségért felelős kormányhivatal (English Heritage) emelte fel szavát a az amerikai tömegfilm-gyártás ostobaságai ellen. Vezető angol történészek szerint Hollywood pontatlanságokkal és tudatos hazugságokkal zsúfolt filmjei már magát az angol nemzeti identitást veszélyeztetik.

Vigyázat, Gibson megint rendez

Az Independentnek adott interjújában Dr. Simon Thurley, a hivatal vezetője elmondta: a hollywoodi filmek félrevezetik és összezavarják a gyerekeket. Thurley különösen kikelt három film, a Ryan közlegény megmentése, a U-571, és a Robin Hood: A tolvajok fejedelme ellen. A probléma most különösen aktuális, hiszen Mel Gibson, a brit történészek `kedvence` - akivel már A rettenthetetlen (Braveheart) forgatásakor is meggyűlt a tudósok baja - Warrior címmel ismét filmet akar forgatni, ezúttal az icenusok királynőjéről, Boudiccáról (Boadicea).

"Az a legszomorúbb, hogy az iskolából épp hogy kikerült angol gyerekek alig tudnak valamit országuk történelméről, hiszen ezekből a pontatlan filmekből merítik legtöbb ismeretüket" - panaszolja Thurley. A történészt a középkor sematikus és torz ábrázolása is aggasztja, leginkább Kevin Costner Robin Hood-filmje kapcsán: "Az emberek teljesen eltespednek szellemileg. Ha meghallják azt a szót, hogy középkor, a filmeknek köszönhetően másra se gondolnak, mint szutykos vademberekre, rengeteg vérre, üszkös sebekre és durva darócruhára. Holott az igazság az, hogy az emberek akkor is szerettek színpompásan öltözködni."

A szakértőket a brit történelem amerikanizálása is kétségbe ejti. A normandiai partraszállás történetén alapuló film, a Ryan közlegény megmentése még a háborús veteránokat is komolyan feldühítette, hiszen az alkotók a brit és szövetséges részvétel minden jelét eltüntették a filmből. Az U-571 esetében a brit tengeralattjáró legénységét amerikaiakra cserélték ki. Ezek után szinte aggodalmat keltő, hogy a brit történelem továbbra is népszerű téma: Mel Gibson Warriorján kívül jelenleg még két filmet is forgatnak Boudiccáról.

"Hollywood sémákból építkezik: szüksége van egy hősre vagy hősnőre, meg valami szerelmi szálra - ezután csak össze kell tákolni hozzá a sztorit" - mondja Thurley. "Én azt mondanám, a történet kiötlésénél próbáljanak a valós eseményekre és környezetre támaszkodni, hiszen akadnak jó történelmi filmek is. Ilyen volt a Botrány a birodalomban (Her Majesty Mrs Brown) vagy a György király (The Madness of King George)."

A trójai médiaháború

Thurley véleményét Antony Beevor, népszerű történelmi könyvek szerzője is osztja: `Az a baj, hogy Hollywood és a történelem érdekei homlokegyenest ellenkeznek. Képtelenség, hogy a világtörténelem összes alakjából amerikai hőst faragjunk. Hollywood szégyentelenül és felelőtlenül játszadozik a nemzeti identitásokkal. Amit odaát csinálnak, az a történelem groteszk kiforgatása és eltorzítása.` "Nevetséges, hogy ráadásul Hollywood azt állítja: alkotásai igaz történeteken alapulnak. Pedig ha valami, az igazság egyáltalán nem érdekli az amerikai filmeseket. Azt viszont imádják, ha az "igazság" látszatát köthetik a filmjeikhez, hiszen így jobban el tudják adni őket" - tette hozzá Beevor.

Bettany Hughes, az angol televízióban is gyakran feltűnő történész szerint nem csak hazája szenved a filmgyártó cégek uralmától: "Hollywood szörnyű bűnöket követett el a történelem ellen. Vegyük például a Tróját. Ez a film a történelmi utalások nevetséges zagyvaléka. A halott hősöket görög-római ruhában, pénzzel a szemükön hamvasztják el - olyan történelmi korszakban, amelyben még nem is használtak pénzt. Homérosz hősei pedig egyáltalán nem a filmbéli személyekkel feküdtek le, és nem azokban az országokban haltak meg."

Az English Heritage máris elébe kíván menni a Boudicca körül várhatóan kialakuló történelmi káosznak. A brit örökségvédelmi hivatal történelmi fesztivált rendez, melyen egyebek között Boudicca királynő utolsó csatáját is bemutatják majd. "Így talán le tudjuk rombolni a szutykos és büdös középkorról fabrikált hollywoodi mítoszt" - reménykedik Thurley. "Aki eljön a fesztiválra, meggyőződhet róla: igenis lehetett mosógép, fogkrém és - már elnézést - gumióvszer nélkül is élni."

Hollywood legnagyobb hazugságai

Hollywood soha nem zavartatta magát az angol történelem ismert tényeitől. A Robin Hood: A tolvajok fejedelmében Kevin Costner a harmadik keresztes háborúban megszökik a törököktől, majd megöli Nottingham seriffjét. Sok elmélet és történet született Robin Hoodról, de ezek az események egyikbe sem illenek.

A Rettenthetetlen című filmben, melynek rendezője és főszereplője egyaránt Mel Gibson volt, az alacsony sorból származó William Wallace egyesíti a skótokat egy gonosz angol király ellen. Wallace valójában lovag volt, a filmbe szőtt szerelmi szál a francia hercegnővel pedig komplett valótlanság. Szintén Gibson készítette a Hazafit, melynek hőse bátor és becsületes amerikainak van beállítva, aki szembeszáll a gonosz britekkel. A fickó valójában egy rasszista erőszaktévő volt.

Ám semmi sem képes felülmúlni az U-571-et a szemérmetlen hazudozásban. A film szerint egy amerikai tengeralattjáró megszerzi a nácik Enigma-kódjának feltöréséhez szükséges dekódert, s ennek köszönhetően az amerikaiak megnyerik a háborút. A valóságban az Enigma-dekódert angolok szerezték meg, és a Bletchley Park kémközpont angol hírszerző tisztjei törték fel a kódot.