1956-ban Magyarországon is fogságba esett a vietnámi háború vakmerő női tudósítója
2021. július 3. 13:46 Paul McEvans
Korábban
A kötél árnyékában
1956 decemberében, amikor a szovjetek által levert magyar forradalom és szabadságharc után még ezrek áramlottak át az osztrák határon egy jobb élet reményében, Dickey nemcsak fotósként volt jelen, hanem gyógyszerek Magyarországra történő átcsempészésében is segédkezett.
Magyar határőrök fogták el, majd Budapestre szállították a politikai rendőrség egyik börtönébe. Magánzárkába zárták, ahol több héten át tartották fogva. Ezalatt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvéssel vádolták, és többször is akasztással fenyegették.
1957. január 27-én a következő hír jelent meg a kommunista párt központi lapjában, a Népszabadságban: „Georgette Meyer Chapelle amerikai állampolgárt – a Life volt munkatársát – jelenleg az International Rescue Comittee (Nemzetközi Mentési Bizottság) alkalmazottját 1957. január 26-án megtartott tárgyaláson hozott ítéletével a Budapest V. kerületi bíróság tiltott határátlépés miatt Magyarországról kiutasította.”
A rövid híradásban azt már nem tették hozzá, hogy amerikaiak közbelépésére volt szükség szabadon bocsátásához.
A korábban sem szélsőbaloldali szimpátiájáról ismert haditudósító még erőteljesebben szembefordult a kommunista eszmével. Hazafias hajlamai már gyerekkorában nyilvánvalóvá váltak, kisiskolásként például iskolába menet minden reggel megállt az amerikai zászló előtt, és szalutált. Különös viselkedésével kilógott társai közül.
Későbbi élete során is amerikai hazafiként tekintett magára, mivel úgy gondolta, sehol máshol a világon nem foglalkozhatott volna egy hozzá hasonló nő azzal, amivel szeretett volna. „Bármivel foglalkozhatsz, amivel akarsz, ha annyira akarod, hogy minden mást feladsz azért, hogy ezt tehesd” – mondta 2001-es életrajza szerint Chapelle, és kijelentése akár az amerikai álom mottója is lehetne.
1958 őszén Kubában járt, hogy megörökítse Castro és követői a diktátor, Fulgencio Batista hatalmának megdöntéséért folytatott, végül sikeresnek bizonyult harcát, de az ötvenes években emellett több (polgár)háborús övezetben is megfordult, többek között Indiában, a Dominikai Köztársaságban, Algériában és Libanonban is.
Figyelme idővel Délkelet-Ázsia felé fordult, és az első nő lett, aki számára a Pentagon engedélyezte, hogy ejtőernyős bevetésen vegyen részt Vietnámban. Tudósított a laoszi és vietnámi gerillaellenes harcról, készített fotósorozatokat amerikai tanácsadókról, valamint helikopterpilótákról is. Egy 1962 augusztusában megjelent, dél-vietnámi katonákat szállító amerikai helikopterben készült képe néhány hónappal később elnyerte Az év fotója díjat a National Press Photographers' Associationnél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap