1919 nyarán Nagy-Britanniában is úgy tűnt, bolsevik hatalomátvétel következhet be
2020. június 16. 17:58 Múlt-kor
Korábban
Káosz Liverpoolban
Az egyenruhások tehát éppen augusztus elsején, pénteken – a háromnapos hétvége kezdetén – eltűntek a nagyváros utcáiról, és kezdetét vette a fosztogatás Liverpool minden részén. A csőcselék a ruhaüzleteket, a vegyesboltokat, az áruházakat, de még a hangszerboltokat is kifosztotta.
A szeszesitalokat árusító üzletek kiemelt célpontot jelentettek. Ahogy a The Times tudósítója fogalmazott: „A levegő a széttörő óriási kirakatüvegek dörejétől visszhangzott!”
Azonban a katonák többszörös szuronyrohamai, a páncélautók bevetése és egy helyi bíró szava sem hatott, aki felolvasta a tömeg előtt a zavargásokról szóló törvényt.
Csak vasárnap, miután sztrájktörő rendőrök polgárőrökkel karöltve – és a katonák által megtámogatva – sokakat megbotoztak, sikerült a fosztogatásnak véget vetni, és a sztrájk is kifulladt.
A kormány azonban rákényszerült arra, hogy az erőszakos fellépés mellett néhány engedményt is tegyen, hogy megelőzze a jövőben a hasonló eseteket.
Bevezettek egy jobb fizetési skálát – amelynek kezdő fizetése éppen három font tíz shilling lett, és amely a szolgálati idő növekedésével akár egy fontot is emelkedhetett a közrendőrök körében –, és hivatalos szakszervezetet is engedélyeztek a Rendőrszövetség (Police Federation) formájában.
Egyúttal azonban törvénnyel tiltották meg a szervezett fellépést a rendőröknek (e tilalom ma is érvényben van), és elbocsátottak minden, Edward Shortt belügyminiszter szavaival élve „zendülő” rendőrt is – sokukat feketelistára helyezték, hogy máshol se találjanak munkát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap