10 történelmi híresség bizarr szokása
2021. augusztus 20. 13:02 Múlt-kor
1. Salvador Dalí bizarr módon sziesztázott. Bal kezében egy súlyos fémkulccsal leült egy fotelbe, amely abban a pillanatban, hogy elaludt, leesett a keze alá helyezett lemezre és felébresztette.
2. Miguel de Cervantes, a Don Quijote szerzője úgy próbálta fokozni a kreativitását, hogy térdig érő hideg vízben áztatta a lábait.
3. Thomas Alva Edison felesleges időpocsékolásnak, a „barlangi lét örökségének” nevezte az alvást, és naponta legfeljebb 3 órát aludt. Volt, hogy egyhuzamban 72 órán át maradt fenn.
4. A világhírű svéd rendező, Ingmar Bergman mindig ugyanazt ebédelte: egyfajta savanyított tejszínhabot eperlekvárral és gabonapehellyel. A direktor egyik kedvenc sorozata a Dallas volt.

5. A floppi feltalálója (legalábbis a saját állítása szerint), Nakamacu Josiró a víz alá merülve volt a legkreatívabb. Állítása szerint egészen addig – gyakran az utolsó pillanatig – nem jött fel a víz alól, míg eszébe nem jutott valami.
6. Agatha Christie művei megírásához nem használt íróasztalt, és még irodája sem volt. A Gyilkosság az Orient expresszen című művét például egy hotelszobában vetette papírra.
7. Démoszthenész olyannyira komolya vette szónoki képességei csiszolását, hogy olykor hónapokon át csak feje egyik feléről nyíratta le a haját, hogy elmenjen a kedve a kimozdulástól, és így kényszerítse magát a gyakorlásra.
8. Előfordult, hogy Winston Churchill az ágyból vagy a kádból diktált a titkárnőjének, és állítólag még megbeszéléseket is lebonyolított a kádból.
9. A római trónt Kr. u. 218-ban elfoglaló, kicsapongó életű Elagabalus császár gyakran fogyasztott flamingóagyat és fácánfejet.
10. Charles Darwin egyetemi éveitől kezdve különös élvezettel fogyasztott a táplálékként ritkán felhasznált, egzotikus állatok húsából. Evett többek között pumát, tatut, sólymot és struccot is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


holokauszt
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Túlzsúfolt lakások, éhezés és vég nélküli razziák – a budapesti gettó borzalmai
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- Magellán útja: Az első földkerülő expedíció kalandjai és tragédiája tegnap
- Miért fogyasztottak előszeretettel hódokat őseink? tegnap
- 20 érdekesség a berlini falról tegnap
- Skinheadek Magyarországon a levéltári források tükrében tegnap
- A neandervölgyi és a modern ember kulturálisan is „keveredtek” tegnap
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio tegnap
- A 30 000 éves keselyű: a vulkáni hamuban megőrzött fosszília tegnap
- Családfőként és politikusként is helyt állt Szilágyi Erzsébet tegnap