10 tény Vlad Țepeșről
2023. május 3. 18:40 Múlt-kor
Țepeș uralkodása idején Havasalföld fővárosa, Târgoviște főterén állt egy színarany kupa. Mivel az uralkodó a lopást a legszigorúbban büntette, a tárgyhoz soha nem mertek hozzáérni.

Korábban
1. A világhírű Drakula című regény szerzője, Bram Stoker III. Vladról, a 15. század közepén uralkodó, kegyetlenségéről ismert havasalföldi fejedelemről mintázta főhőse alakját. Vlad a Havasalföldre betörő ellenség mellett belső ellenzékét is kíméletlenül legyilkoltatta. Szinte minden ellenlábasát karóba húzatta, ezért kapta a Țepeș (Karóbahúzó) melléknevet. Számos történész szerint kegyetlensége főként ellenfelei megfélemlítését szolgálta, és nem szadista hajlamaiból fakadt.
2. A Drakula szó édesapja, II. Vlad nevéből ered. A fejedelem tagja volt a Sárkány Lovagrendnek, ezért a Dracul melléknevet kapta, amely akkoriban sárkányt, ma ördögöt jelent románul.
3. Vlad és öccse fiatalon túszként került II. Murád szultán udvarába, mivel az oszmán uralkodó így akarta törökbarát politikára sarkallni édesapjukat, II. Vlad havasalföldi vajdát. A két fiút megtanították törökül, és kiművelték őket többek között a hadtudomány, a logika, a filozófia és a művészetek tárgykörében is.
4. Țepeș az engedetlen erdélyi szász kereskedők közül több százat karóba húzatott, falvaikat felégettette, és a nőket, valamint a gyermekeket sem kímélte. Karóba húzáskor egy faggyúval bekent karót dugtak az elítélt végbelébe, majd lassan felcsúsztatták, úgy, hogy a létfontosságú szerveket ne érintse. Az áldozat akár egy napig is vívhatta haláltusáját.

5. Țepeșről véres legendák keltek szárnyra. Michel Beheim szász vándorénekes Drakula vajda őrült országlása című verses elbeszélésében többek között arról számolt be, hogy Țepeș gyakran áldozatai vérébe mártott kenyeret evett. Rémtettei az 1470-es évektől kezdve németországi nyomtatványokon jelentek meg. Egyes másolatokon már arról értekeztek: megsütött csecsemőket etetett meg édesanyjukkal.
6. A Vlad tetteiről tudósító, az uralkodóról pozitív képet festő szláv nyelvű forrás, az Elbeszélések Drakula vajdáról Rettegett Iván egyik kedvenc olvasmánya volt.
7. Amikor II. Mehmed szultán 1462-ben megtámadta Havasalföld fővárosát, Târgoviștét, 20 ezer, korábban karóba húzott török látványa fogadta. A szultán azonnal visszavonulót fújt. Egy török krónikaíró elmondása szerint II. Mehmed elborzadt a karóba húzott törökök látványától, de egyben csodálatot is érzett Vlad iránt, aki ilyen tettekre is képes volt.
8. Țepeș uralkodása idején Havasalföld fővárosa, Târgoviște főterén állt egy színarany kupa. Mivel az uralkodó a lopást a legszigorúbban büntette, a tárgyhoz soha nem mertek hozzáérni.
9. Miután I. Mátyás magyar király több évig fogságban tartotta, Țepeș harmadszor is visszatért volna havasalföldi trónra, de – valószínűleg az ellenpárt bojárjai – felkoncolták. Bár Vlad halálának körülményei ismeretlenek, arról több forrás is beszámol, hogy fejét mézben tárolva Konstantinápolyba szállították, ahol egy karóra tűzve közszemlére tették.
10. Romániában Țepeș a legendák ellenére – főként félelmet nem ismerő törökellenes küzdelme miatt – a nemzeti ikonok egyike.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A haza bölcse vette rá a közügyekben való részvételre a reálpolitikus Széll Kálmánt tegnap
- Balatoni életérzés lengi körbe a Várkert Bazár új kiállítását tegnap
- Az egész ország ünnepi díszbe borult a honalapítás millenniumára tegnap
- Kamerák kereszttüzében süllyedt el a brit repülőgép-hordozó tegnap
- Külső és belső ellenségek is érkeztek Magyarországra a keresztes csapatokkal tegnap
- Tragikusan fiatalon hunyt el Dsida Jenő, az erdélyi irodalom meghatározó alakja 2023.06.07.
- Pártján belül is számtalan ellenséget szerzett magának Nagy Imre 2023.06.07.
- Elhunyt Dr. Jalsovszky Katalin, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa 2023.06.07.