10 tény a tankokról
2017. november 17. 08:27
Korábban
1. A tankok születése tulajdonképpen az első világháború lövészárkok okozta patthelyzetének köszönhető. Az új harci jármű feladata a támadó gyalogság visszaverése és az ellenség kifinomult árokrendszerének áttörése volt.
2. Természetesen évszázadokkal a nagy háború előtt is készültek már tervek hasonló szerkezetekre. A tank legkorábbi prototípusát Leonardo da Vinci hozta létre 1487-ben. A kezdetleges jármű úgy nézett ki, mint egy kúp alakú teknőspáncél.
3. A „The Land Ironclads” című rövid írásában a science fiction atyja, H. G. Wells 1903-ban már megemlített egy páncélozott harci járművet, amely hasonló jellemzőkkel bírt évtizedekkel későbbi társaihoz.
4. A mai modern tankok kialakításának úttörői a britek voltak. A Mark I. névvel ellátott típust 1915-ben fejlesztették ki, első bevetésére 1916 szeptemberében, a somme-i csatában került sor. Az acélszörny maximális sebessége 6 km/óra volt.
5. Az első harckocsikat kezdetben „landship” (szárazföldi hajó) néven emlegették, ám a britek próbálták titokban tartani új fegyverük kilétét, így a későbbiekben „water tank”-ként (víztartály) hivatkoztak rá. Végül rajta maradt a tank kifejezés.
6. Az első világháborús tankokat kezelő személyzet a levegőtlen, alig szellőző acélkoporsó mélyén teljesített szolgálatot, ahol a szén-monoxid, a motor által kibocsátott olajgőz és a lőfegyverek mérgező gázai keveredtek. Mindezek huzamosabb ideig tartó belégzése az öntudat elvesztéséhez is vezethetett.
7. A második világháború idején a tank vezetőjének többek között a harckocsi karbantartási munkálatainak elvégzése is a feladatai közé tartozott. Az egyik legnagyobb kihívás az elektromos vezetékek rágcsálóktól való megvédése volt.
8. A német Panzer VIII Maus nevű tankmonstrum 188 tonnás volt, ami igencsak nagy hátránynak számított, amikor hidakon kellett átkelnie.
9. Az amerikai tankok személyzete nem evett sárgabarackot a harckocsi belsejében, illetve közvetlen környezetében, ugyanis a babona szerint az nagy balszerencsétlenséget hozott volna a fejükre.
10. Jelenleg Oroszországnak van a legnagyobb méretű tankflottája, több mint 22 ezer harckocsi felett bír, míg az Egyesült Államok csupán 9125 tank felett rendelkezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap