2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a tálibokról

2015. szeptember 16. 15:33

1. A szovjet csapatok távozását követően megerősödő, 1996 és 2001 között Afganisztán élén álló iszlám fundamentalista tálib mozgalmat 2001-ben amerikai vezetésű nemzetközi koalíció söpörte el a hatalomból.

2. A kezdeti időszakban a tálibok többségét pakisztáni árvaházakban, a társadalomtól elszigetelve felnőtt hadiárvák alkották.

3. A sariát, vagyis az iszlám törvénykezést a jogrendszer alapjául megtevő tálibok uralma idején minden férfinak szakállt kellett viselnie.

4. A tálib vezetésű Afganisztánban be volt tiltva a tévézés, a mozizás, a fényképezés, a zenehallgatás, a számítógépezés és a sakkozás is.

5. A tálib uralom alatt a gyilkosokat és a házasságtörőket nyilvánosan kivégezték, a tolvajoknak pedig levágták a kezét.

6. A lányok csak 8 éves korukig járhattak iskolába, nem dolgozhattak otthonukon kívül, és csak – a szemükön kívül – minden testrészüket fedő burkában léphettek az utcára.

7. A nők csak egy közeli férfi hozzátartozójuk kíséretében hagyhatták el otthonukat, és a nők által lakott otthonok ablakait feketére kellett festeni. Egy alkalommal egy idős nőt addig verték egy fémkábellel, míg eltört a lába, mivel véletlenül kilógott a burka alól a bokája.

8. Férfi orvos nem vizsgálhatott meg női betegeket, mivel azonban a nőknek az orvosi és nővéri munkát is megtiltották, a gyengébbik nem képviselői nem részesülhettek orvosi ellátásban.

9. Bár a tálibok az afganisztáni mákföldek 96 %-át birtokolták, és az egyik legnagyobb bevételük az ópiumexportra kivetett adókból származtak, 2000-ben mégis iszlámellenesnek nyilvánították, és betiltották az ópiumtermelést.

10. Manapság közel 4 millió ember él tálib uralom alatt Pakisztán északnyugati részén, ahol a nők, a segélymunkások és a szakáll nélküli férfiak gyakran válnak a milicisták áldozatává.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár