10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról
2023. augusztus 9. 19:05 Múlt-kor
Az 1945. augusztus 9-én elindított, atommal felszerelt amerikai bombázó eredetileg Kokura városát vette célba, de a rossz látási viszonyok miatt (a város felett felhős volt az ég és egy jókora füstfelhő is nehezítette a célzást) a B-29-es Nagaszaki felé vette az irányt.

Nagaszaki az atomrobbanás után
Korábban
1. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák összesen 10 milliárd dollárba kerültek. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok által a második világháború alatt felhasznált bombák értéke 31,5 milliárd dollár volt.
2. Az amerikaiak Japán történelmi központját, Kiotót is felvették az atombombával megtámadható városok listájára. A kulturális értékekben gazdag település, köszönhetően az Egyesült Államok hadügyminiszterének, Henry L. Stimsonnak, végül elkerülte az apokalipszist. Stimson ugyanis Kiotóban töltötte nászútját, és annyira megszerette a várost, hogy hallani sem akart annak elpusztításáról.
3. Az amerikai hadsereg által megrendelt tanulmányok szerint Japán esetleges inváziója esetén az Államok vesztesége 1,7 és 4 millió fő között mozgott volna, ebből a halottak számát 400 és 800 ezer főre becsülték.
4. Az amerikai elemzők egy része azt javasolta, hogy tartsanak a japánok részére egy „békés” erődemonstrációt az atombombával. A javaslatot végül elvetették, mivel az ellenzők azzal érveltek, hogy egy ilyen performansz nem váltaná ki a kívánt sokkhatást és a pusztulás emberi áldozatok nélkül nem lenne elég elrettentő a fanatikus japánok számára.

5. Hónapokkal az atomtámadások előtt az amerikaiak 63 millió röplapot dobtak le repülőgépeikről a japán nagyvárosok fölött, figyelmeztetve a lakosokat egy pusztító légitámadás eljövetelére.
6. A „Little Boy”-nak nevezett atombomba, amely 1945. augusztus 6-án Hirosima felett 580 méteres magasságban felrobbant, csak 240 méterrel tért el a kijelölt, ideális célponttól, így pusztító hatása is rettenetes volt. A robbanás pillanatában nagyjából 70-80 ezer ember, a város lakosságának 30%-a azonnal meghalt.
7. A „Fat Man” fedőnévvel ellátott, Nagaszakira ledobott atombomba viszont több mint 2,4 kilométerre a kijelölt célponttól robbant fel, így hatása is elmaradt a Hirosimára ledobott atombombáétól: a robbanás pillanatában „csupán” 40 ezren égtek hamuvá.
8. Az 1945. augusztus 9-én elindított, atommal felszerelt amerikai bombázó eredetileg Kokura városát vette célba, de a rossz látási viszonyok miatt (a város felett felhős volt az ég és egy jókora füstfelhő is nehezítette a célzást) a B-29-es Nagaszaki felé vette az irányt.
9. A hirosimai kataklizmát túlélők egy csoportja Nagaszakiba látogatott és túlélő foglakozást tartott a helyi rendőri szerveknek. A képzésen a rendvédelem éber őrei megismerkedhettek a Hirosimában bevált „duck and cover” (lebukni és takarni) technikával, amely annyit jelentett, hogy az atomvillanást követően azonnal arccal a föld felé kellett lebukni és a szabadon maradt bőrfelületeket lehetőleg el kellett takarni, így a robbanás epicentrumán kívül tartózkodóknak még volt esélyük túlélni a detonációt követő, perzselő lökéshullámot.
10. Hirosima hivatalos virága a leander, mivel ez a növény volt az, amely 1946 nyarán a radioaktív romok között elsőként virágba borult.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A jazz szégyenlős királynője, Ella Fitzgerald 10:35
- Családfőként is kíméletlen volt a kommunista diktátor, Sztálin 09:50
- Kolbászpörkölttel kerekedtek felül a finnek a szovjet csapatokon 09:05
- A WC-k víztartályait és a zárakat is biztonságosabbá tette Joseph Bramah tegnap
- tegnap
- Kétszer is mindenétől megfosztotta a magyar állam Gombaszögi Fridát tegnap
- Nemesi címet ért Dreyse háborút forradalmasító találmánya tegnap
- A tenger törvényének nevében öltek a kannibál angol tengerészek tegnap