10 kevéssé ismert tény az első világháborúról
2019. augusztus 6. 08:38 Múlt-kor
Korábban
Japán támogatás Nagy-Britanniának a Mediterráneumban
Az 1914 előtt köttetett brit-japán szövetség elsősorban arra irányult, hogy Nagy-Britannia rendelkezzen egy biztos támasszal ázsiai gyarmatait illetően, valamint felhatalmazták egymást, hogy kínai és koreai érdekeiket óvva mindketten őrködhessenek a térség felett. A háború kirobbanásakor a japánok a Csendes-óceánon a német félre támadtak, valamint Kínával szemben is fenyegetően léptek fel. 1917-ben a britek felkérték Japánt, hogy erősítésként kísérjék csapataikat a Mediterráneumban, ahol folyamatosak voltak a szövetséges hatalmakat érő német és osztrák tengeralattjáró-támadások. A távol-keleti partner Máltáról a britek segítségére sietve kíséretet biztosított a hadi és a kereskedelmi hajóknak, illetve mentő és kereső szolgálatot is nyújtott a torpedótalálatot ért járművek legénységének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap