10 érdekesség a zombik kultúrtörténetéből
2020. május 13. 08:33 Múlt-kor
Korábban
1. Az ügyetlenül csoszogó, hullafoltokkal teli, sírjukból kimászó elhunytak – amelyek mohón vágyakoznak a friss emberi hús után – a modern nyugati kultúra agyszüleményei, amelynek gyökerei a haiti vudu vallásban keresendőek.
2. A zombi szó írásban elsőként egy angol szövegben tűnt fel, mégpedig Robert Southey 1819-es, Brazília története című művében. A szerző a zumbi nevű „afro-brazil” szabadságharcosokra utalt.
3. A mai értelemben vett zombi a nyugati kultúrkörben elsőként W. B. Seabrook Varázssziget című 1929-es könyvében bukkant fel, amelyben a szerző saját élményeit meséli el, miként élesztett újjá egy elhunytat egy vudu pap Haiti szigetén.
4. A képernyőt 1932-ben kezdték meghódítani az élőhalottak. A Fehér zombi című, Lugosi Béla főszereplésével készülő fekete-fehér amerikai horror a karibi szigeteken élők hiedelmeiből merített ihletet.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
5. A vudu folklór szerint ha Baron Samedit (Szombat báró néven szokták lefordítani), a holtak és temetők őrzőjét valamilyen módon megsértik az emberek, akkor haláluk után zombikként kelnek fel sírjaikból. Mivel a természetfeletti lény véd a holtak feltámasztása ellen, érdemes „lekenyerezni”, vagyis többek között tyúkkal, konyakkal, rummal vagy pénzzel áldozni neki.
6. Egy bizonyos Wade Davis kanadai antropológus 1982-es haiti kutatása alatt felfedezett egy tetrodotoxin nevű anyagot, amely valóban „zombiszerű” pszichotikus állapotot eredményez az elfogyasztójánál.
7. A tetrodotoxin nevű erős idegméreg – amelyet a gömbhalak (Tetraodontidae) szervezetéből lehet kivonni – ismert tudatmódosító hatásáról és a hagyomány szerint a bokor néven emlegetett varázsló „zombikészítő” főzetének egyik fő összetevője. Egyébként a hitvilág szerint többnyire azért hívták vissza az életében a társadalomra nézve káros elhunytat a sírjából, hogy hasznos kétkezi munkát végezzen.
8. A bokor a haiti folklór egyik népszerű alakja, egyfajta vudu mágus, aki gyakorlatilag képes saját rabszolgákat „előállítani”. Ha valaki megissza a főzetét, meghal, eltemetik, majd kikel a sírból és engedelmesen követi az utasításait.
9. A hitvilág szerint a bokor úgy tudja irányítani és engedelmességre bírni a sírjukból felébredő élőhalottakat, hogy a meggyilkolt emberek lelkeit egy palackba zárva tartja.
10. François „Papa Doc” Duvalier haiti diktátora 1959-ben létrehozta a haiti kreol mitológia félelmetes, a legenda szerint reggelente rossz gyerekekkel táplálkozó alakja után csak Tonton Macoute-ként emlegetett, több ezer ellenzékit megkínzó nemzetbiztonsági milíciát. Sokan egyenesen úgy gondolták, hogy a diktátorhoz feltétlenül hű, főként iskolázatlan férfiakból és vudu papokból álló a szervezet tagságát élőhalottak alkotják.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 6. A trianoni békediktátum és következményei](/ih0Ax/label/.cut-640x400/797.jpg)
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)