10 érdekesség a sajt történetéből
2023. június 28. 19:05 Múlt-kor
A rómaiak a sajtok nagy hódolói voltak, a sajtkészítést pedig egyenesen művészetnek tekintették. Magas fehérjetartalma miatt a római legionáriusok is naponta fogyasztották a közkedvelt tejterméket.

Sajtbolt Édouard-Jean Dambourgez festményén
Korábban
1. A sajtkészítés, amely a tejtermelő állatok, elsősorban a juhok háziasításával kezdődött, hozzávetőlegesen 8-10 ezer éves múltra tekint vissza. A sajtkészítés bölcsője nem ismert, a címért Európa, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, és a Szahara is versenyben van.
2. A sajt felfedezése valószínűleg a véletlennek volt köszönhető. Az emberek rendszerint levágott kérődzők (például szarvasmarha) gyomrát használták tejtartóként, a tej viszont a gyomorban található alvasztóenzimnek (rennin) köszönhetően savóra és aludttejre bomlott.
3. Az ókori egyiptomiak bizonyosan készítettek sajtokat. A sajtkészítés menetét egy Kr. e. 2000 körülre datálható sírban, falfestményen is megörökítették, míg egy Kr. e. 13. századi sírban megszilárdult fehér masszát fedeztek fel, amelyről kiderült, hogy baktériummal fertőzött szilárdsajt volt.
4. A rómaiak a sajtok nagy hódolói voltak, a sajtkészítést pedig egyenesen művészetnek tekintették. Magas fehérjetartalma miatt a római legionáriusok is naponta fogyasztották a közkedvelt tejterméket.
5. A sajtok tömegtermelése is a sajtbolond rómaiakhoz köthető, amit a birodalmon belüli élénk sajtkereskedelem gerjesztett. A Kr. u. 284-től 305-ig uralkodó római Diocletianus császár számtalan sajtfajta árát maximalizálta.
6. A Római Birodalom bukása után a monostorok lettek a sajtkészítés központjai a középkori Európában. A sajt egyébként kiválóan illeszkedett a szerzetesek étrendjéhez, különösen akkor, amikor azok húsmentes böjtölést folytattak.
7. A sajtkészítés komoly veszélybe került a 16. századi Angliában. VIII. Henrik, hogy lerázza a pápai irányítást, szakított a katolikus egyházfővel, és hogy extra bevételhez jusson felszámolta a monostorokat, elkobozva azok vagyonát. Az angolok szerencséjére az elűzött barátok a helyi gazdák alkalmazásában kamatoztathatták tudásukat.
8. Amerika bennszülött lakosai nem ismerték a sajtot. A sajtkészítést az európai gyarmatosítók honosították meg az Újvilágban. A Mayflower utasai sajtot is vittek magukkal az ígéret földjére.
9. Az angolok igazi gyarmattartó gőgről tettek tanúbizonyságot, amikor rendkívül lekicsinylő módon csak „jenki sajtnak” (Yankee cheese) nevezték az Észak-Amerikában készített cheddar sajtot. A lenézett kolóniákon ugyanis a körülmények ideálisak voltak a cheddar készítéséhez, így a „jenkik” már a 18. században elárasztották a termékkel az anyaországi piacokat.
10. Az Egyesült Államok első sajtgyárát 1851-ben Jesse Williams alapította New York államban. Az Újvilágban gazdálkodóvá érett, Rómából származó Williams a környező gazdaságok változó minőségű sajtjait kóstolva elhatározta, hogy itt az ideje összekötni a mennyiséget az állandó magas minőséggel és a szabványos mérettel.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot 20:20
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap