10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
2019. február 26. 19:47 Múlt-kor
Korábban
„A tudás megadóztatása” (1815)
A napóleoni háborúkat követően a brit radikálisok azzal vádolták az államot, hogy valóságos „adófaló”, amely azért vesz el pénzt a szegényektől, hogy a gazdagoknak adja. Hogy elejét vegye a tiltakozásoknak, a kormány megemelte a hírlapok adóját 4 pennyre, amivel gyakorlatilag elvette a szegényektől a sajtóból való tájékozódás lehetőségét. Ettől azt várták, megakasztja a radikális kritika terjedését, azonban a hatás éppen az ellenkezőnek bizonyult.
1830-ban Henry Hetherington radikális megkezdte „Pennys Lapok a Népnek” című folyóiratát kiadni, ezt követte 1831-ben a „Szegény Ember Őrzője”. Hetherington nyílt támadást indított az adó ellen, büszkén hirdetve, hogy saját hírlapja véget kíván vetni „a tudás megadóztatásának”. Az adó ráadásul nem tett jót azon lapok eladásainak sem, amelyek a kormány álláspontját képviselték, ezért az aggódó konzervatívok csökkenést kívántak elérni, egyetértésben a középosztálybeli reformerekkel és a szabad kereskedőkkel, akik abban hittek, hogy a lappiacon a kereskedelem szabadsága lényegesen többet tenne a társadalmi harmóniáért. Végül a külön erre alakult szervezet, a Társaság a Tudásra Kivetett Adók Eltörlésének Hirdetéséért vitt sikerre egy kampányt, amelynek eredményeképpen 1855-ben eltörölték az adót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap