A vikingek nem csak fosztogatók, „globális befektetők” is voltak
2015. február 27. 17:09
Korábban
Amiket a vikingeknek köszönhetünk
A legismertebb viking leletek egyike a melltű, azaz a bross. A régészek megállapításai szerint a fibulák nem csupán ékszerek voltak, hanem a nemet, társadalmi rangot és az etnikai hovatartozást is tükrözték. Azt azonban még mindig kutatják, hogy milyen technikát alkalmaztak az északiak a melltűk gyártásánál. A viking városokban a brossok készítésére bizonyítékként az öntőformák szolgálnak, amelyekből azonban igen kevés maradt fenn, hiszen elhasználódásuk esetén gyakran beolvasztották őket.
A brossokat fém öntőformákban állították elő, azokat pedig korábban agyagból művészien kialakított formákba öntve készítették, ami egyfajta tömeges gyártást tett lehetővé. E mesterség teljes egészében rá volt utalva a kereskedelemre, de nem csupán azért, mert el kellett adni a termékeket, hanem mert a minőségi sárgarezet a kontinentális Európából kellett beszerezni, így az ékszerkészítési központok műhelyei a távolsági kereskedelemben is érdekelt kikötőkbe tömörültek.
A fibulák mellett a vikingek korát bemutató múzeumok másik fő látványosságai a díszes üveggyöngyök. Az ékszerek színes üvegdarabok olvasztása során készültek. Ezek az üvegdarabok a mai templomok ablakaiban is látható, apró, négyzet alakú színes üvegcsék voltak, amelyekhez a vikingek elsősorban vásárlás útján jutottak délről, ám sok esetben bizánci templomok ablakaiból orozták el egy-egy kalandozásuk alkalmával.
Az állati csont a legfontosabb anyagok közé tartozott a középkorban, ugyanis rugalmas és könnyen elérhető volt, így számtalan tárgy készült belőle a késnyéltől kezdve a korcsolyáig. A speciálisabb eszközöknél - mint például a fűrész vagy a ráspoly nyelénél - jobb választásnak bizonyult az erősebb szarvasagancs. Ebből készültek a több napon át díszített, híres viking fésűk is, amelyek idővel társadalmi szimbólummá váltak.
A fésűkészítők a többi kézműveshez hasonlóan a tengerparti kikötőkben telepedtek le, ugyanis az északabbról beszerzett szarvas-, illetve rénszarvasagancsokat itt értékesítették a kereskedők. Asby szerint az is elképzelhető, hogy a viking kereskedők városról városra jártak, hogy az értékesítési lehetőségeik folyamatosan javuljanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap