Az Ószövetség régebbi, mint gondolták
2004. szeptember 30. 10:04
Két, Jeruzsálemben előkerült, i. e. 6. századi amuletten ószövetségi szöveg olvasható, tehát a Tóra már a babiloni fogság előtt létezett.
Korábban
A két lelet elemzését izraeli és amerikai tudósok végezték el, s következtetéseiket egy amerikai szaklapban tették közzé. A két ezüst amulett keletkezési ideje szerintük tárgyi bizonyítéka annak, hogy Mózes öt könyve (Pentateuchus), amelyből az érmekre vésett rituális imaszöveg származik, már a babiloniak által i.e. 587-ben lerombolt első jeruzsálemi templom idején is megvolt.
A Tóra létrejöttének idejéről több elmélet létezik. A tudósok többsége szerint Mózes öt könyve válogatás, négy különböző forrás összeötvözésével nyerte el most ismert formáját a babiloni fogság után épített második jeruzsálemi templom idején. Ezt a Salamon király templomaként ismert építményt 70-ben rombolták le a rómaiak.
Ilyen lehetett a második templom |
A vizsgált amulettek 1979-ben egy földalatti sírkamrából kerültek elő Jeruzsálemben, egy ásatás során. A rajtuk lévő vésett szöveg a kohaniták - a papi rend tagjai - temetése alkalmával használatos ima, és Mózes 4. könyvének 6. fejezetéből való.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt tegnap
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon tegnap
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét 2025.01.08.
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról 2025.01.08.
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking 2025.01.08.
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását 2025.01.08.