Fekete István

Lengyel Árpád: Aki a Titanic utasait mentette

Ismertsége eleinte Semmelweis Ignácéval, az „anyák megmentőjével” vetekedett, a történelmi emlékezet azonban mostohán bánt vele. Pedig a 20. század elején még a legismertebb magyar orvosok között emlegették Lengyel Árpádot, aki a Carpathia hajóorvosaként 705 embert menekített meg a Titanic fedélzetéről mentőcsónakokba kényszerült szerencsés utasokból, miután az elsüllyeszthetetlennek hirdetett luxusgőzös 1912. április 14-én előbb jéghegynek ütközött, majd másnap a hullámsírba veszett. Lengyel Árpád történetét csak az 1980-as években ismerhette meg újra a világ, kitüntetést hazájában sohasem kapott.

Lengyel Árpád 1886. március 19-én, egy csendes faluban, a Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton látta meg a napvilágot. Családja 1894-ben költözött Budapestre, ezért az elemi iskola harmadik és negyedik osztályát már itt végezte el. 1904-ben érettségizett, ezután a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karára nyert felvételt, ahol a fakultatív tárgyak közül a gégészetet vette fel.

A friss diplomás férfi gégeklinikai gyakornokként a budapesti Szent Rókus Kórházban helyezkedett el, emellett 1911-től az Országos Munkás-betegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár VII. kerületi betegsegélyező pénztárának segédorvosa lett. Közben – mivel már 1905 óta tagja volt a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületnek (BÖME) – mentőápolóként dolgozott, s rendszeres szolgálatot látott el. (A rendkívül sokoldalú hazai orvosi tevékenységnek hirtelen vége szakadt, mert Lengyel 1911-ben egy újsághirdetésben arról olvasott, hogy angolul beszélő magyar orvost keresnek a Carpathiára, a patinás angol társaság, a Cunard Line hajójára.

A Carpathia 1903. május 5-én Liverpoolból indult első útjára Queenstown (ma Cobh, Írország) érintésével New Yorkba. A hajó az akkori világ legnagyobb egykéményes óceánjárója volt, 1903-tól 1918-as elsüllyesztéséig az Atlanti-óceánon szállította az utasokat.. A The Times 1903. április 27-i cikke így írt róla: „Az Atlanti-óceánon átkelő másod- és harmadosztályú utasok ellátása, s különösen az az elhelyezés, amelyet ilyen alacsony áron nyújt ez a szalon- és harmadosztályú utasszállító tehergőzös, jóval meghaladja azt a szintet, amelyet ezelőtt a hasonló osztályon utazók számára bárhol kínáltak.”

Mivel a Carpathia kivándorlóhajó volt, a hajótársaság vezetése szükségesnek látta, hogy fedélzetén magyar személyzet is legyen. A XIX-XX. század fordulóján Magyarország egyik legnagyobb társadalmi problémája a feltartóztathatatlannak bizonyuló kivándorlás volt: 1880 és 1914 között több mint másfél millió magyar állampolgár kelt át az óceánon egy szebb élet reményében. A magyar kormány 1903-ban megpróbálta a kivándorlás rendjét szabályozni, ennek keretében kötött szerződést a Cunard Line-nal, amely büszke volt arra, hogy a mégoly nehézsorsú férfiak és nők számára is igényes szolgáltatásokat képes nyújtani a kötelékébe tartozó hajókon.

Lengyel Árpádnak nagyon megtetszett a hirdetés, fiatal volt – 26 éves – és nőtlen, örült, hogy végre világot láthat, miközben a szakmáját is gyakorolhatja. Hozzá kell tenni azonban, hogy nem várt rá teljesen ismeretlen szerep, hiszen a Carpathián korábban már szolgált egy magyar doktor, Kálmán Ernő, aki újságcikkben ismertette a hajóorvosokra váró feladatokat és veszélyeket. (Később a személyzet több tagja – így ápolók, utaskísérők, szakácsok és a Carpathia tisztje, Ráth Gusztáv – is magyar volt.) Lengyel Árpád 1912 februárjában megpályázta, majd el is nyerte az állást, szerződésére 1912 márciusában ütötték rá a pecsétet. Lengyel ekkor még csak nem is sejtette, hogy ez lesz életének első és egyben utolsó hajóorvosi állása.

A hajó – amelynek kapitánya Arthur Henry Rostron volt – a Fiume-Trieszt-Messina-Palermo-Nápoly-Gibraltár-New York útvonalon haladt, 1912. március 29-én kötött ki New Yorkban, 725 emberrel a fedélzetén. A sikeres odaút után már Európába visszafelé jártak, amikor 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel befutott a Carpathiára a Titanic vészjelzése. Lengyel Árpádot legmélyebb álmából az ír származású első hajóorvos, verte fel, miután Rostron kapitánynak az volt a parancsa, hogy a magyar orvost a harmadosztályon állítsa szolgálatba. (Az első osztályon tehát az. ír orvos, a másodosztályon egy olasz, Vittorio Risicato, a fedélköziben pedig Lengyel dolgozott.) A Titanicról a fedélközbe érkező megmentettek állapotáról először Lengyel Árpád adott gyors és pontos diagnózist, s ő döntött arról is, kinek, milyen orvosi segítségre van szüksége. A Carpathia végül reggel 8 óra 50 perckor 705 túlélővel (Lengyel feljegyzése szerint 712-vel) indult vissza New York felé.

A mentés során Lengyel Árpád 42 sebesültet részesített sebészeti ellátásban, sok volt a zúzódás és a töréses eset. Sokan teljesen átfagytak, a legtöbben sokkos állapotban voltak. A mentésről Lengyel Árpád 1912. április 19-én a New York Times című amerikai napilapnak így nyilatkozott : „Az előző éjszaka sötét és ködös volt, de a katasztrófa éjszakáján nagyon tiszta, gyönyörű volt az idő. A kabinomból a fedélzetre jöttem Rostron kapitány hívására, aki a szörnyűség hírére minden segítő kezet a fedélzetre parancsolt, az addig sötét hajót fényár borította el. Megtettük az előkészületeket minden lehetséges elsősegélyhelyzetre. A fedélközbe voltam beosztva, amelyik a befogadóhely volt. (…) Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk. Bár orvos vagyok, aki hozzá van szokva szörnyű helyzetekhez és látványokhoz, minden képzeletet felülmúlt, amit láttam. (…) Néhányan estélyi ruhát viseltek, néhányan pizsamát, de mindannyian sokkos állapotban voltak, mint Mr. Daniel, egy philadelphiai bankár, akinek saját öltönyömet adtam oda. Sokan sebesültek voltak, feltehetőleg ugrás közben szerezték a sérüléseket. (…)

Sok olyan gyereket mentettünk ki a mentőcsónakokból, akiknek nem voltak ott a szüleik. Négy esetben történt meg az, hogy a gyermekek és anyák külön mentőcsónakban menekültek meg, és akkor találtak egymásra, amikor egyesítettük a menekülteket a fedélzeten. Találtunk négy férfit, akik 2-3 órát úsztak a jeges vízben (…) Bár ezek a férfiak automatikusan úsztak, és tartották ki a fejüket a felszín fölé, mentálisan azonban eszméletlenné váltak attól a felismeréstől, hogy megmenekültek. Amikor a fedélzetre emeltük őket, úgy tűntek, mintha halottak volnának. Levágtam róluk a ruháikat, és befektettem őket egy meleg luxuskabinba, ahol nagyjából 12 óra múltán tértek magukhoz.”

A Titanic túlélői egy egész életre megjegyezték Lengyel Árpád nevét; sorra érkeztek címére a hálálkodó levelek és ajándékok, amelyek között bőrből készült cigarettatárca és egy sétabot is volt, ennek fogantyújába a kor New York-i divatjának megfelelően órát helyeztek. A legkülönlegesebb levelet egy bizonyos Sophie Hole New York-i lakos írta, aki szinte szerelmesen hálálkodott az akkor nőtlen orvosnak, s azt tudakolta tőle, hogy nem jár-e megint valamikor Amerika felé, hogy találkozzanak, sőt azzal is csábítgatta, hogy szabójával divatos mentőövet varratott estélyi ruhájára emlékeztetőül.

A Titanic elsüllyedése és az átélt tragédiák teljesen megváltoztatták Lengyel Árpád életét, „élményeiről” még családi, baráti körben sem beszélt, mélyen eltemette magában a feldolgozhatatlan emlékeket. A dolgos hétköznapoknak azonban folytatódniuk kellett. A férfi az Országos Munkásbeteg-segélyző és Balesetbiztosítónál rendelőintézeti orvos lett, az első világháborúban katonaorvosként szolgált, egy mentővonat főorvosa volt. Ezt követően két éven keresztül, mint iskolaorvos és egészségtan tanár dolgozott. Üzemorvosként is praktizált a BKV elődjénél, a Beszkártnál, de volt magánorvosi praxisa is.

Az elismeréseket főleg külföldről kapta. József főherceg és Auguszta főhercegasszony ugyan meghívták egyszer egy beszélgetésre, egyszer pedig egy vacsorára, s megjelent róla jó néhány újságcikk, de itthon egyedül a mentőktől kapott kitüntetést: a vasérdemérmet, ami a szakma legnagyobb elismerésének számított. A hajó megmentett utasai egy aranyérmét készítettek a Carpathia tiszti karának, a Liverpooli Hajótöröttek Társasága pedig egy ezüstérmét, illetve egy nevére kiállított díszoklevelet adományozott neki.

Jött két világháború, s az 1950-es, 1960-as években már nem volt ildomos arról beszélni a szocialista Magyarországon, hogy valakinek Amerikát járt ismerőse, barátja, családtagja van – főleg úgy, hogy ott még valami kitüntetést is kapott. Az 1940-ben Budapesten elhunyt Lengyel Árpád emléke lassan teljesen feledésbe merült. Csak valamikor az 1980-as évek közepén – amikor az amerikai tengerkutató, Robert Ballard felkutatta a Titanicot – vált ismertté a történet, de akkor is csak a Titanic katasztrófája, nem pedig maga a mentés. Ugyan emlékét ma is csak szűk körben ápolják, ám neve egyre több helyre jut el a nagyvilágban.

A teljes cikk a 2013 TAVASZ számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma