Hogyan nézhetett ki Noé bárkája?
2014. március 26. 16:30
Korábban
A középkor és újkor ház alakú bárkái
A legtöbb esetben nem tudtak a művészek elvonatkoztatni az adott kor hajótípusaitól, így a szögletes modelltől a keskeny gályákon át a vitorlásokig sokféle bárkaábrázolás köszön vissza a középkori művekről. A fenti képen az 1493-ban készült nürnbergi krónika illusztrációját láthatjuk.
A walesi Saint Teilo-templomban található felújított freskón látható hajó azt a népszerű, a gyermekeknek szóló Képes Bibliában is helyet kapó elképzelést követte, amely szerint a bárka tulajdonképpen egy hajóra épített ház volt, ahonnan az állatok néztek ki. A koncepció az egész középkort végigkísérte, s még az újkor évszázadaiban sem tértek el ettől az elgondolástól.
Egy zsidó hagyomány szerint a bárka fedélzete három részre tagolódott: az alsó részen a hulladékot tárolták, a második szint az embereknek és a tisztának tartott állatoknak szolgált lakhelyül, míg a tisztátalan állatok, valamint a madarak a felső szinten kaptak helyet. Egy vitatott elképzelés szerint a felhalmozódó szemetet egy csapóajtón dobták a tengerbe. A 12. században élt Abraham ibn Ezra zsidó krónikás úgy vélte, a bárka 40 napon át lebegett a víz alatt (!), majd csak ezt követően bukkant a felszínre. Noé 52 éven át építette a hajót, szándékosan ilyen lassan, hiszen abban a reménykedett, hogy az emberek időben elkezdenek bűnbánatot tartani.
Egy 15. századi arab ábrázolás
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.