Bern Andrea

A Horthy család korai emigrációs évei

1944. október 15-én Horthy Miklós kiugrási kísérlete kudarccal végződött. A tervről már napokkal korábban értesült a német külügyminisztérium titkosszolgálati osztálya, így Budapest stratégiai pontjai néhány óra alatt német és zöld inges magyar egységek kezébe kerültek. Estére a kormányzó csupán a személyes védelmét ellátó, nagyjából 300 testőre felett rendelkezett. Ez az alakulat vette fel október 16-ára virradó éjszaka a harcot a várat támadó német páncélosokkal. Az értelmetlen tűzpárbajnak hajnali 6 óra körül a kormányzó vetett véget, aki beleegyezett abba, hogy „német védelem alá” helyezze magát. Utolsó, életben lévő gyermeke, a proklamáció napján német fogságba esett Miklós életével zsarolva Edmund Veesenmayer teljhatalmú budapesti német megbízott ezután rávette a lemondásra és kiáltványa visszavonására, Lakatos Géza kormányának felmentésére és Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezésére. Ezt követően családjával együtt – hivatalosan „német oltalom” alá helyezve, gyakorlatilag fogolyként – a Harmadik Birodalom területére szállították.

Veesenmayer ígérete szerint ifj. Horthy Miklósnak Bécsben kellett volna csatlakoznia hozzájuk, ez azonban nem történt meg. A vonatút végállomása Weilheim volt, ahonnan autóval vitték őket az alsó-bajorországi Schloss Hirschbergbe.

A festői szépségű Haarsee neobarokk kastélyát a nemzetiszocialista német állam1943-ban foglalta le. A hely a Waldbichl nevet kapta, és „állami” vendégfogadóvá minősült. 1944 őszén fenyőágakkal és terepszínű festéssel álcázták, és szögesdróttal kerítették körül. Izolált sziget volt ez ekkor a lángoló Európa közepén. Hivatalosan nem tartózkodott benne senki. SS őrségének parancsnoka, Oberführer Georg Klein a Reichsicherheithauptamt (RSHA) nyilvántartása szerint 1944 szeptemberétől „ismeretlen helyen” teljesített szolgálatot. Posta nem érkezhetett a kerítésen belülre, és nem is juthatott ki rajta. A háború végjátékából a Horthy család hónapokig szinte semmit nem érzékelt. Az élet monoton volt Hirschbergben, az ellátás egyre rosszabb lett, az ételválaszték szűkült, és kevesebb lett, a szobák a koksz fogyatkozásával párhuzamosan mind hidegebbé hűltek. Viszont talán az egyetlen épülete lehetett ez Németországnak, amelynek lakói 1944–1945 telén egy percig nem voltak életveszélyben. Hallották a fejük felett elhúzó szövetséges bombázókötelékeket, következtettek belőle arra, hogy a környező városok romokban állnak, de hogy ez valójában mit jelentett, azt naplófeljegyzéseikből ítélve láthatóan el sem tudták képzelni.

Válasz nélkül maradt levelek

1945 januárjában, elhajtott méneseit követve Németországba érkezett Horthy Jenő, a kormányzó öccse, és nem sokkal azután, hogy lovait illetően vitába keveredett egy SS-alakulattal, ő is csatlakozott Schloss Hirschberg lakóihoz.

Április végén a német őrség elmenekült, és megérkeztek Waldbichlba a 7. amerikai hadsereg 36. hadosztályának első katonái. Horthy Miklóst a göppingeni hadseregparancsnokságra vitték, és ott letartóztatták. Ekkorra már eldöntött tény volt, hogy a magyar kormány nem kéri kiadatását a szövetségesektől. A kérdésben Sztálin mondta ki a döntő szót a magyar fegyverszüneti delegációnak: nem kell háborús bűnösként eljárni a volt kormányzó ellen, mert „öregember az már és mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén”. A mondatot feltehetően pragmatikusabb okok ihlették: a generalisszimusznak nem állt érdekében, hogy Horthy mártírrá váljék. A volt magyar államfőt négy nappal később hadifogolyként átszállították a 7. hadsereg augsburgi vizsgálati osztályára. Feltehetően ki is hallgatták, jegyzőkönyv azonban nem maradt fenn ebből az időszakból. Itteni fogsága idején levelek és memorandumok útján a győztes hatalmak több vezető politikusával is megpróbálta felvenni a kapcsolatot. Írt VI. György királynak, Winston Churchill angol miniszterelnöknek és Harry S. Truman amerikai elnöknek. A brit külügyminisztérium C (központi) osztályán ennyit fűztek leveleihez: „Úgy ír […] mintha még a magyar nemzet és kormány képviselője volna. Ez természetesen teljes tévhit a részéről."

Május 21-én Horthyt a luxemburgi Mondorf-les-Bains fürdővárosába, onnan néhány nappal később a belgiumi Lesboiles kastélyába vitték, ahol Franz von Papennel, a Hitler előtti utolsó kancellárral és Richard Walter Darre volt nemzetiszocialista közellátásügyi miniszterrel billiárdozva, sakkozva és bridzsezve töltött nagyjából három hónapot. Az épület eredeti tulajdonosa, amikor nem sokkal később visszaköltözött otthonába, mikrofonokat talált a plafon gipszrozettái alá szerelve. Valószínűsíthető, hogy tényleg információszerzés volt az amerikaiak célja a kényelmes szállással, hiszen Horthy fogságának következő állomása augusztus végén Nürnberg volt. Itt már börtöncellában lakott, egyedül. Megkezdődtek a kihallgatásai.

A jegyzőkönyvek egy idős ember válaszait rögzítik. Gyakran keverte a dátumokat és az eseményeket, sok mindenre nem is emlékezett. Nem jutott eszébe például sem kormányzóvá választásának, sem a második világháború kitörésének a dátuma. Gondolatai is sokszor elkalandoztak, gyakran néhány mondat után elkanyarodott a neki feltett kérdésről, és évtizedekkel korábbi események részleteibe gabalyodott. Nagyobbrészt nemzetiszocialista vezetőkről kérdezték, kisebbrészt ezek magyar kapcsolatairól és 1944 eseményeiről. Válaszain látszott, hogy mennyire mélyen tudatába égtek a megelőző húsz év magyar sajtójának frázisai. Kormányzóvá választására úgy emlékezett: neki a tisztséget el kellett fogadnia, az 1941-es jugoszláviai bevonulásra pedig úgy, hogy arra a délvidéki magyarok megsegítése miatt volt szükség.

Nem emlékezett a zsidótörvényekre

Miután az amerikai hadsereg május elején saját céljaira foglalta le a hirschbergi kastélyt, Horthy családjának le kellett költöznie Weilheim városába. A közeli Pollingba vezető Pollingerstrassén jelöltek ki számukra egy épületet, a helyi „Ohnesorg” pékdinasztia korábbi otthonát. Mivel Pollingban népes magyar közösség lakott, a két asszony innentől folyamatosan el volt látva friss hírekkel, és segítség is mindig akadt a háznál, ahova a családfő 1945. december 17-én érkezett „haza”. Ugyenez idő tájt csatlakozhatott a családhoz az Otto Skorzeny SS-százados által Budapestről elrabolt ifj. Horthy Miklós, akit 1944 októberében a mauthauseni koncentrációs táborba zártak. A háború befejeztével az amerikaiak, mint ellenséges ország állampolgárát, internálták Capri szigetére, ahonnan végül augusztus 28-án elengedték. Pénz híján a quirinali magyar követségen élt december közepéig, amikor XII. Pius pápa segítségével jutott el Weilheimbe.

A család megélhetését az amerikai kormány menekültek számára juttatott élelmiszercsomagjai, az úgynevezett UNRRA-ellátás biztosította. Ez a mindennapi élet szükségleteit szűkösen fedezte. Özvegy Horthy Istvánné – aki egy volt magyar parlamenti titkárnőtől, „Binder Cucitól” angol órákért cserébe gyors- és gépírás leckéket vett – 1946 nyarától rendszeresen vállalt kéziratgépelést az amerikai hadseregnél. Emellett váratlan véletlen folytán egy garázsból előkerült Wanderer gépkocsija, amelyet a német hadsereg a budai várból szállított el 1944 őszén. Sikerült az autót visszaigényelnie az amerikai hatóságoktól és eladnia. A vételárból befolyt összeg hosszú ideig kisegítette a családot mindennapos gondjaikból. Ezen a váratlan szerencsén felbátorodva Horthy Miklós is megpróbálta visszaszerezni, legalább pénzbeli kártérítés formájában, azt a „Hungária” nevet viselő jachtot is, amelyet Hitlertől kapott 1941-ben 75. születésnapjára. Mivel a hajó a németektől került hadizsákmányként az Egyesült Államok hadseregéhez, a kormányzó próbálkozása nem járt sikerrel.

1946 őszétől a Horthy família szeretett volna elköltözni Németországból. Hírét vették ugyanis, hogy év végével megszűnik az UNRRA-ellátás, a hideg éghajlat pedig folyamatos légúti betegségekkel nehezítette Horthy Miklósné életét. Ekkor egy magyar arisztokrata amerikai származású özvegye, Apponyi Madeleine és John F. Montgomery, az USA volt budapesti nagykövete pénzalapot hozott létre az Egyesült Államokban Horthyék megélhetésének a támogatására. A rendszeres befizetők között szerepelt a Weiss Manfréd Művek korábbi tulajdonos-vezérigazgatója, Chorin Ferenc is. A család a havi összegeket bárhonnan igénybe vehette.
Horthyék több emigrációs célországot is számításba vettek, Apponyi grófné javaslatára még Kubát is. A ki- és beutazási vízumok megszerzése azonban nem volt egyszerű. Először ifjabb Horthy Miklósnak sikerült letelepedési engedélyt nyernie Brazíliában, 1947 nyarán, mivel korábban évekig élt az országban magyar követként.

1948 folyamán a volt államfőt újra Nürnbergbe idézték, Edmund Veesenmayer volt budapesti teljhatalmú német megbízott ügyében tanúskodott. Láthatóan igazat mondani törekedett, ám azokra az eseményekre, amelyek ma nevét leginkább ellentmondásossá teszik, 80 évesen már nem emlékezett: nem tudta felidézni, voltak-e Magyarországon zsidótörvények, és nem jutott eszébe a háborúba lépés éve sem.

Királyok között Estorilban

Még ugyanebben az esztendőben felkereste a volt kormányzót Habsburg Ottó képviseletében Spányi Márió ezredes. Javaslatot tett a régi politikai ellentétek félretételére egy nyilvános levélváltás formájában, amely példát mutathat az emigráció egymással marakodó csoportjainak. A terv nem volt túlságosan komplikált: Horthy levelet küld Ottónak „Felség” megszólítással, amelyet az viszonoz „Kedves Horthy kormányzó” üdvözléssel, majd a levélváltást egy előre megjelölt időpontban nyilvánosságra hozzák.

A kivitelezés azonban az első lépésnél elakadt. Ferenc József egykori szárnysegédje tudta, mi a különbség a „Felség” és a „Fenség” megszólítás között. Előbbi a megkoronázott magyar uralkodóknak, míg utóbbi a trónörökösöknek dukált a Habsburg etikett szerint. És mivel Ottót soha nem koronázták magyar királlyá, Horthy nem engedett az „n” betűből. „Fenséges Uram!” üdvözléssel kezdődött levele, és ez sértődést okozott a fogadó fél oldalán. Csupán félévvel később érkezett meg a válasz „Kedves Horthy!” megszólítással.

1948 nyarától ismét egy családtaggal kevesebb lakott a pollingerstrasse-i házban. Horthy Jenő beutazási engedélyt kért és kapott Franciaországba. Innen aztán Svájcba költözött, és ott élt haláláig. 1948 novemberében egy cionista politikus, Ruben Hecht segítségével sikerült a családnak svájci beutazási vízumot és portugáliai letelepedési engedélyt kapnia. December 18-án indultak útnak Weilheimből. A karácsonyt a svájci Vevey-ben töltötték, innen utaztak tovább december 27-én Olaszországba, ahol Kállay Miklós volt miniszterelnök várta őket. 1949. január 8-án Genovában szálltak hajóra, amely négy nappal később érkezett Lisszabonba. A család Estorilban bérelt házat, ahol ezekben az években a háború előtti Európa számos arisztokratája telepedett le. Itt lakott többek között Károly román és Umberto olasz király is.

A „kiskormányzóné”, özvegy Horthy Istvánné éveken át kitartott elhatározása mellett, hogy nem hagyja el apósát és anyósát, akik nyilvánvalóan lányukként ragaszkodtak hozzá. Két házassági ajánlatot is visszautasított, mígnem 1954-ben, még mindig csupán 32 évesen, igent mondott a lisszaboni brit katonai attasénak, Guy Bowdennek. A Westminster katedrálisban tartott esküvői szertartásuk után Skóciába költöztek.

Az 1956-os forradalom kitörése új energiát adott a volt államfőnek. Naphosszat ült az amerikai és budapesti rádióadások előtt, és megint csak leveleket fogalmazott a világpolitika főszereplőinek: Dwight D. Eisenhower amerikai elnöknek, Anthony Eden brit és Pierre Mollet francia külügyminisztereknek, valamint Djag Hammarskjöld ENSZ-főtitkárnak. Valamennyiüket arra kérte, avatkozzanak közbe, akadályozzák meg a forradalom leverését. Választ senkitől nem kapott.

November 4-e után nem hallgatott többé rádiót, és újságot sem vett a kezébe. Januárban ágynak esett, orvosa kimerültséget állapított meg nála. 1957. február 9-én hunyt el, felesége egy évvel később követte őt.

A teljes cikk a 2015 TéL számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma