Fekete István

Így ünnepeltek a fronton

Szögre akasztották a fegyvert, dalra fakadtak, hangosan kurjongattak, megajándékozták egymást, sőt futballmérkőzést játszottak december végén a lövészárkok ellentétes oldalán küzdő katonák. A legtöbbször szó szerint fizikai összeborulásra csak a karácsony szent ünnepe teremtett lehetőséget.

Mire a levelek lehullottak, a katonák ugyanott voltak, ahová néhány hónappal korábban kivezényelték őket, igaz, ekkora Németország már lerohanta Belgiumot, és megkezdte Franciaország megszállását. Novemberben azonban homok került a harci gépezetbe, és több hónapon át tartó, idegfeszítő állóháború vette kezdetét.

Erre az időszakra esett az az epizód, amelyre a köztudat karácsonyi tűzszünetként emlékezik. A nem hivatalos, széles körű, protest jellegű tűzszünet kvázimitikus jellegének kissé ellentmond, hogy az 1914-es karácsonyi béke korántsem volt elszigetelt jelenség, és a későbbi években – ugyan sokkal kisebb mértékben, de – ugyanúgy elhallgattak a fegyverek. Thomas Weber, a Hitler első háborúja című könyv szerzője szerint a fraternizáció a katonák magánakciója felett napirendre nem térő parancsnokok kemény szavú rendreutasítása után is tartott.

Ezt támasztja alá egy kanadai származású, a franciaországi Vimy-hídnál szolgálatot teljesítő veterán elbeszélése is. Ronald MacKinnon a 17. bajor tartalékos gyalogezreddel ápolt bensőséges viszonyt, amelynek tagjaival „békeidőben” szót és cigarettát váltott. Érdekesség, hogy a közelben állomásozott a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred is, ahol Adolf Hitler szolgált.

Az ellenség ajándéka

A karácsonyi béke szelleme, óvatos becslések szerint, 100 ezer brit és német katonát hatott át a nyugati fronton, a parancsnokok legnagyobb megdöbbenésére pedig nem egyszer előfordult, hogy a férfiak élelmiszerrel és ajándékokkal emlékeztették egymást az otthon hiányzó melegére.

A karácsonyi béke előzményei közül kiemelkedik a 101 brit szüfrazsett asszony által aláírt Nyílt karácsonyi levél, valamint XV. Benedek pápa felszólítása, amelyben a katolikus egyházfő figyelmeztet: „legalább azon az éjjelen hallgassanak el a fegyverek, amikor az angyalok énekelnek”. Hivatalosan ugyan mindkét kezdeményezést lesöpörték az asztalról, a katonák körében azonban kedvező fogadtatásra talált az elképzelés, bár az kétséges, hogy ezek egyáltalán eljuthattak-e hozzájuk.

Az első békemotívum a németek nevéhez fűződött, akik Belgiumban, Ypres tartományban feldíszítették a lövészárok körüli területet, gyertyákat gyújtottak, karácsonyfát díszítettek, és énekeltek. Erre válaszul a britek is rázendítettek a maguk karácsonyi dalaira, a „senki földjén” pedig ajándékokkal (élelmiszer, dohány, alkohol, különböző szuvenírek, úgymint gombok, sisakok) lepték meg egymást a katonák. A tüzérségi ágyúk némaságukkal tüntettek, miközben alkalom nyílt az elesettek holttesteinek összegyűjtésére, eltemetésére.

A következő évben a szövetséges parancsnokok – érzékelve a néhol csak szentestére kiterjedő, másutt az újév első napjáig elhúzódó tűzszünet „sikerét” – szigorú parancsba adták, hogy katonáiknak eszébe ne jusson megismételni az egy évvel korábbi skandalumot. A minden oldalú tiltás azonban nem vezetett eredményre, igaz, az 1914-et követő évek karácsonyi tűzszünetei ad hoc jellegűbbé váltak.

1914 emléke 1915-ben még élénken élt, ekkor is történt ajándékozás, össznépi dalolás, sőt még egy futballmeccsre is sor került a franciaországi Laventie falu közelében, ötven-ötven ember részvételével – emlékezett vissza a 2001-ben, 106 évesen elhunyt brit veterán, Bertie Felstead. „Hello Tommy, hello Fritz”– hangzott az üdvözlés, a katonák kezet ráztak, majd jöttek az ajándékok: német sör, kolbász, gomb, hús, keksz, minden, ami az embereknél volt. A játéknak egy brit szakaszvezető vetett véget, aki visszaparancsolta a katonákat a lövészárkokba, majd fennhangon kijelentette: „a hunokkal harcolni, nem pedig barátkozni kell”.

A hatóságok minden erővel azon voltak, hogy a közvélemény előtt eltussolják a fraternizációt, ezzel hárítva el a morális vereséget kiáltók vádját. A brit újságok ugyanis előszeretettel jelentették meg a német és a brit katonák barátságát ábrázoló képeket és rajzokat. A háborús gépezet elszabadulása, a katonák végtelen elcsigázottsága 1916-ra, 1917-re már olyan mélyen gyökerező, kipusztíthatatlan gyűlöletet plántált az emberekbe, hogy a tűzszünet – akár egyetlen napra is – szinte teljesen elképzelhetetlenné vált. Ritka kivételek azonban mégis előfordultak, ahogyan azt MacKinnon beszámolója és Weber bizonyítékai is tanúsítják.

A karácsony később, a második világháború alatt is, mindenütt visszafogott volt, de a katonák igyekeztek a körülményekhez képest méltóképpen ünnepelni. A karácsonyi dalok és öröménekek elterjedtek voltak, csakúgy, mint a pantomim-előadások és a különböző színházi játékok; a katonák asztalokat toltak össze, függönyként lepedő szolgált, máshol rögtönzött koncertet adtak, vagy éppen gramofon szólt. Ajándékozásra csak ritkán került sor, a nélkülözésben a katonák a legkisebb meglepetésnek is földöntúli boldogsággal örültek.

Lófej a karácsonyi asztalon

Mindkét világháborúra jellemző, hogy a legtöbb ajándék házi készítésű volt, a harisnyák, a ruhák, még a játékok is. A meglepetés varázsa egy csapásra elillant, amikor az angol Ellátásügyi Minisztérium 1941-ben rendeletben tiltotta meg a kiskereskedőknek, hogy „az üzlettulajdonosok beleegyezése nélkül ajándékozásra csomagolópapírt használjanak”.

A helyzet később sokat romlott. Sok amerikai család számolt be a postai csomagok eltűnéséről, ami naponta százszámra történt, de ha meg is érkeztek az ajándékok, akkor is több hónapos késéssel vehették kezükbe a címzettek. Az Amerikai Postaszolgálat ezért úgy döntött, hogy időkeretet (szeptember 15. – október 31.) állapít meg, hogy a karácsonyi ajándékok időben érkezzenek meg. Akik nem akarták a véletlenre bízni, azoknak ott volt az amerikai Haditengerészeti Liga által New Yorkban felállított önkéntes vásárlói szolgálat; a haditengerészeknek csak el kellett küldeniük a beszerezni kívánt termékeket a megvásárláshoz szükséges apanázzsal együtt, a patrióta polgárok pedig tették a dolgukat, és elküldték a kért árut.

A nem éppen hétköznapi körülmények ajándékozási szokásairól tanúskodik Alfred Baker, a Királyi Tüzérség egyik Távol-Keleten szolgáló, majd a szingapúri Changiban és Pápua Új-Guineában raboskodó tagjának visszaemlékezése. A lövész a Halálvölgyben egy misszionáriussal való találkozását idézi fel, aki néhány szál cigaretta és szivar mellé egy lófejet ajándékozott neki. Baker végül – a fokozódó légitámadások szorításában – társaival 1943 karácsonyán fogyasztotta el a négylábú testrészét.

A nélkülözés természetesen az ünnepi menü kínálatát is szűkítette. Az olasz fronton szolgáló John Albert Luxford például arról számol be, hogyan sikerült egy farmról malacot lopniuk, miután Itália déli felén a kanadai katonák megelőzték őket, és az útjukba kerülő összes pulykát rekvirálták. Dél-Ázsiában a briteknek a nepáli gurkák siettek a segítségükre, akik szarvast lőttek, megfőzték és megfüstölték, majd karácsonyi ajándékként a katonáknak adták – ez valóságos fejedelmi lakoma volt a marhahúskonzerveken és kekszeken élő férfiak számára. Az amerikai tengerészgyalogosok 1942 karácsonyán a csendes-óceáni Guadalcanalban mindössze egy friss narancsot és egy pofa sört kaptak.

Némi ünnepi hangulat a németországi Barth melletti Stalag Luft I. hadifogolytáborban sínylődőknek is jutott. 1944 karácsonya előtt egy nappal például vonósok játszottak, majd szenteste megengedték, hogy a katolikusok és a protestánsok misét tartsanak. Reggelire bécsi kolbász és krumpli, estére pedig pulyka, csokoládés sütemény, répa, krumpli és kávé járt, amit a Nemzetközi Vöröskereszt juttatott el a szövetséges katonáknak.

S ha más nem maradt, legalább képeslapokkal tudtak üzenni szeretteik a fronton harcolóknak. Az iparág erejéről mindent elmond, hogy George Burkhardtnak, az Üdvözlőkártya Ipar nevű szervezetnek sikerült kilobbizna az Egyesült Államok hadba lépése után az amerikai Háborús Minisztérium által hozott, a papírgyártás 25 százalékos visszafogását előirányzó döntése ellenére, hogy a papírt üdvözlőlapokra használják fel. Ezek a kártyák színesek, humorosak, patrióta szelleműek voltak, és az összetartozás eszméjét erősítették.

A közkedvelt témák közé tartozott az „Amerikai Anya” motívum, a cím pedig „Mérföldeken át”-tól a „A szabadság földjén” keresztül a családtagok megnevezéséig sokféle formát ölthetett. Az üdvözlőlapokat sokszor állították a propaganda szolgálatába. A britek például 1944 karácsonyán egy olyan lapot terjesztettek a németek által megszállt Dániában, amelyen a következő felirat állt: „Boldog karácsonyt kívánnak a szövetségesek”. A szöveg alatt egy karácsonyfa volt, amelynek legfőbb ékessége egy, a nyakánál felakasztott Adolf Hitler-bábu volt.

A teljes cikk a 2015 TéL számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma