Wagrami győzelme már előrevetítette Napóleon waterlooi bukását
2023. november 21. 13:20 Múlt-kor
1809. július 4-én este kilenc óra körül száz meg száz francia gyalogos zsúfolódott fel apró bárkákra, hogy megkezdjék a széles Dunán való átkelést. A leszálló szürkület és a szakadó eső reménnyel töltötte el őket, hogy a túlparti ellenség, amelytől csapataik nemrég szenvedtek vereséget, nem veszi észre őket.
Korábban
Az út a Dunáig
A franciák azonban fölöslegesen aggódtak: parancsnokuk sikeresen hajtotta végre grandiózus elterelő hadműveletét, és a szemközti, fákkal szegélyezett part majdnem teljesen védtelen volt. Másnap hajnalig 95 ezer francia katona érkezett meg a túlpartra: Napóleon császár ismét megcsinálta a lehetetlent.
Napóleont 1808-ban még a spanyol hadjárat kötötte le
A Dunán való átkelés, a napóleoni háborúk egyik legnagyobb húzása, hatheti előkészület megkoronázása volt, amelynek kezdete az aspern–esslingi csatához (1809. május 21–22.) köthető – az első alkalomhoz, amikor a hatalmas Napóleon vereséget szenvedett. A wagrami csatához vezető események azonban már korábban mozgásba lendültek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
1809-ben a Habsburgok elveszített európai befolyásuk visszaszerzése érdekében számos hadszíntéren – Bajorországban, Itáliában, Lengyelországban stb. – megelőző támadást indítottak a francia seregek ellen. Bár kezdetben sikereket értek el, az osztrák parancsnokok önbizalma mélyponton volt, és a mind nagyobb számban gyülekező ellenséges csapatok hamarosan minden fronton visszavonulásra kényszerítették őket.
A legtöbb helyen az osztrák seregek sikeresen szakadtak el az ellenféltől, de Bajorországban Károly főherceget – az uralkodó I. Ferenc osztrák császár öccsét – teljes dühével érte az ellentámadásba lendülő Napóleon rohama, aki Abensbergnél (április 20.) és Eckmühlnél (április 22.) is megverte a Habsburg csapatokat.
Károly főherceg igyekezett menteni, ami az osztrák seregből menthető volt
Látva az osztrákok teljes zavarodottságát, Napóleon úgy döntött, Bécs ellen vonul, azt remélve, hogy ezzel kikényszeríti a gyors békekötést. De bár Bécs ellenállás nélkül megadta magát május 12-én, az osztrák seregek a Duna túlpartjára menekültek, a háború pedig folytatódott. A Csehországon át való kínkeserves visszavonulása után Károly főherceg a Bécstől északra és keletre elnyúló síkságra, a Morva-mezőre néző magaslatokon állította fel 100 ezer főre rúgó seregét.
Napóleonnak mindössze 85 ezer ember állt a rendelkezésére, továbbá a Dunán is át kellett kelnie, de ez nem rettentette el a császárt. Az osztrákok nem éppen fényesnek mondható áprilisi teljesítményéből kiindulva az „aki mer, az nyer” elve látszott követendőnek. Napóleon mert, és következett az aspern–esslingi csata.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![Hitler](/ih0Ax/label/.cut-640x400/75.jpg)
Hitler
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap