VIII. Henrik egykori zászlóshajója, ahogyan még sohasem láthattuk
2016. július 20. 10:03 MTI
VIII. Henrik egykori zászlóshajója, a 16. század Titanicjaként is emlegetett Mary Rose a dél-angliai Portsmouth partjai előtt, az elborzadt király szeme láttára süllyedt el 1545. július 19-én, a franciákkal vívott tengeri csatában - máig ismeretlen okokból. Most megújult formában, minden fölösleges támasztéktól megszabadítva és üvegfal nélkül vehetik szemügyre a látogatók a hadihajót.
Korábban
1545. július 19-én az akkor már 34 éves hajó a korabeli beszámolók szerint éppen tüzérségi párbajt vívott egy francia hadihajóval, amikor megdőlt, és rövid idő alatt eltűnt a vízfelszín alatt, több mint ötszáz matrózt, tisztet, katonát, hajósinast és egy kutyát magával rántva a hullámsírba. A partra 35 túlélő tudott kivergődni.
A roncsot 1836-ban már felfedezték, ám az akkori technika a kiemelést még nem tette lehetővé. A kiemelés tényleges előkészületeihez 1979-ben fogtak hozzá. A következő három évben 19 ezer tárgyat hoztak a felszínre a búvárok, majd 1982-ben a hajó viszonylag épségben maradt baloldalát is sikerült egyben kiemelni. A Mary Rose-t már egy évvel később kiállították egy ideiglenes múzeumban, az 500 éves hajó végső otthona azonban csak 2013-ra készült el Portsmouth kikötőnegyedében, néhány méterre attól a helytől, ahol a hajót építették.
A hajó gerendáinak megóvása érdekében azonban a több helyen is megtámasztott járművet eddig csak üvegfalon keresztül vehették szemügyre a Mary Rose Mini-Museum látogatói. Az ötmillió font költségű újabb renoválási munkálatoknak köszönhetően azonban a támasztékok eltűntek és a hajó legfelső szintjét immár üvegfal nélkül is megcsodálhatják a látogatók - írta a The Guardian című brit lap internetes oldala. "VIII. Henrik óta gyakorlatilag senki sem láthatta ilyen formában a Mary Rose-t" - mondta Helen Bonser-Wilton, a Mary Rose Trust elnöke. A megőrzési munkálatokat vezető Ellie Schofield szerint az elmúlt három évben több mint száz tonnányi vizet szívtak ki a hajótestből és a körülötte lévő levegőből, aminek következtében a roncs elég stabillá vált.
A kiállítótérben lévő hőmérsékletet és páratartalmat továbbra is szigorúan ellenőrzik, a látogatók légzsilipen keresztül jutnak be a komplexumba. A roncs köré tematikusan felépített kiállítás emeletenként követi az egyes fedélzeteket, és mindegyik emeleten az adott szint funkcióinak megfelelő, a roncsok közül felhozott tárgyak tekinthetőek meg. A kiállítótér nagy része sötétbe burkolózik, részben a hajó megóvása érdekében, részben, hogy visszaadja, milyen hangulat lehetett annak idején a fedélzeten.
A megújult kiállítást szerdától kereshetik fel az érdeklődők.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 30. A „harmadik világ” (a gyarmati rendszer felbomlása, a fejlődő országok problémái)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/791.jpg)
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap