Vesztére indult El Dorado keresésére I. Erzsébet kedvenc felfedezője
2020. május 25. 17:48 Múlt-kor
Korábban
Újabb aranyálmok
Raleigh 1617. június 12-én hagyta el Plymouth-t 14 hajóval. Vele tartott a hűséges Keymis és saját fia, a 22 éves Wat is. Az Atlanti-óceánon való átkelés során a legénység 42 tagja halt bele valamilyen betegségbe, köztük Raleigh helyettese, John Pigott is.
Maga Raleigh sem úszta meg az utazást gond nélkül: egy alkalommal összeesett a hajón, és úgy beütötte a fejét, hogy húsz napon át nem tudott szilárd élelmet enni: heteken át pépesre zúzott aszalt szilván élt.
Mire a flotta november közepén megérkezett Dél-Amerika partjaihoz, nyilvánvaló volt, hogy Raleigh nincs olyan állapotban, hogy felvezesse az expedíciót a folyón, így Keymis lépett a helyére. Parancsnoksága alatt állt öt kapitány és öt szakaszparancsnok, köztük Wat Raleigh is. Mintegy 400 ember indult el összesen a dzsungel mélyére december 10-én.
Az Orinoco-delta szeszélyes vizeit és erős áramlatait az ötből mindössze három hajó élte túl, és érte el 1618. január 2-án San Thomét. Raleigh előkészületei alaposak voltak, de talán éppen emiatt mások is tudtak róluk: az angolokon naplementekor rajtaütöttek.
Habár a spanyol helyőrség kicsiny volt – 57 embert tett ki a sebesültekkel együtt –, nagy veszteségeket okoztak. Éjfél után Keymis és kapitányai úgy döntöttek, megrohamozzák az erődített települést.
Wat Raleigh a pikások élén tört előre, amikor torkon találta egy muskétagolyó. Rajta kívül további négy angol esett el a harcban, és a várost sikeresen bevették. Keymis a halottakat a templomnál temettette el, Watot az oltárnál.
A tengerparton lábadozó Walter Raleigh a történtekről csaknem egy hónapon át mit sem sejtett. Január 31-én értesült az őslakosoktól arról, hogy öt kapitányából kettő elesett a harcban, majd két héttel később kézbesítették neki Keymis levelét, amelyben leírt mindent. „Mostanáig nem is tudtam, mit jelent a bánat” – írta később feleségének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap